A dráma él! – Kihirdették az V. dráMÁzat eredményét

A Magyar Dráma Napja utáni délután a 12. dráMA – kortárs színházi találkozón jó hangulatú, a pályaműveket, az értékelés nehézségeit fellebbentő, kötetlen beszélgetés keretén belül hirdették ki a székelyudvarhelyi Tomcsa […]
Haramiák bemutató a Tomcsában

Első bemutatónk a 2021/2022-es évadban szeptember 19-én, vasárnap 19 órától, a dráMa 12. kortárs színházi találkozó nulladik napján, Friedrich Schiller drámája alapján készült, Haramiák lesz Florin Vidamski rendezésében. […]
Hamarosan kezdődik a dráMA 12

A Tomcsa Sándor Színház és a Pro Theatrum Alapítvány által szervezett dráMA kortárs színházi találkozó idei témája a közös emlékezet, amely szeptember 20-26. között immár tizenkettedik alkalommal kívánja szolgálni […]
Évadnyitó a Tomcsában

A színházunk 2021. augusztus 30-án tartotta évadnyitó társulati gyűlését. A színház vezetősége, ismertette az új évad kihívásait, terveit, a közelgő dráMa – kortárs színházi találkozó programját, élőben is […]
Uniter-díjat kapott a Tomcsa Sándor Színház

Az idén huszonkilencedik alkalommal rendezték meg a Román Színházi Szövetség (UNITER) díjkiosztó gáláját, melyen átadták a 2020-as év kiemelkedő színházi teljesítményeiért járó UNITER-díjakat. Színházunk Beckett RÖVIDEK | SCURTE […]
Indul a kedvezményes bérletértékesítés a Tomcsában

A Tomcsa Sándor Színház nyolc bemutatóval készül a 2021/2022-es évadra, a kedvezményes bérletértékesítés július 19-én, hétfőn kezdődik a színház jegypénztárában. Igencsak színesre és gazdagra tervezett évadban a Haramiák, a […]
Évadzáró a Tomcsa Sándor Színházban

Június 30-án, megtartottuk évadunk utolsó előadását valamint július 4-én az évadzáró társulati ülést. Ebben a világjárvány okozta megszorításoktól, programváltozásoktól terhes évadban is nyolc bemutatót tudott tartani társulatunk: A zöld macska […]
Ismét jelölte a Román Színházi Szövetség (UNITER) a Színházunk produkcióját

A legjobb televíziós/ teleplay előadás díjára jelölte az UNITER a Tomcsa Sándor Színház Beckett RÖVIDEK | SCURTE | SHORTS című filmes színházi kísérletét A Román Színházi Szövetség (UNITER) május […]
Színész és színésznő kerestetik

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház versenyvizsgát hirdet főállású színész és színésznői állás betöltésére. A jelentkezők küldjenek május 31-ig az office@szinhaz.ro címre Europass-önéletrajzot és motivációs levelet. A versenyvizsgára egy verssel […]
Ajánld fel jövedelemadód 3,5%-át

Tudtad, hogy te döntöd el, hogy hova menjen az adód 3,5%-a? A lenti linkről letöltheted az adatainkkal kitöltött űrlapot, és a saját adataiddal kitöltve behozhatod a Színház jegypénztárába hétköznapokon […]
Piros lett Székelyudvarhely

A város fertőzöttségi mutatója 3 ezrelék fölött van, így Udvarhelyen május 11-ig a piros forgatókönyv lép érvénybe. A járványügyi korlátozások értelmében sajnos, ismételten elhalasztódnak az április 29-re betervezett Vihar c. […]
Drámapályázatot hirdetünk

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház (székhely: 535600 Székelyudvarhely, Tamási Áron u. 15, Hargita megye, Románia) és a nagyváradi Szigligeti Színház (székhely: 410021 Nagyvárad, Ferdinand I. tér, 6 sz., Bihar megy, Románia), valamint a Marosvásárhelyi […]