Közel egy hétig tartott a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és Pro Theatrum Alapítvány szervezésében a dráMA kortárs színházi találkozó, amely immár tizennegyedik alkalommal teremtett lehetőséget a nézők és a hazai kortárs dráma találkozására. A fesztivál programját ugyanakkor alkotói eszmecserék, színháztörténeti könyvbemutató, koncertek, bulik is tarkították. A szervezők a találkozó idei mottójául az „OTTHON… VAGY?” kérdést választották, hiszen a hovatartozás. a választás lehetősége és a tudatos otthonteremtés kérdésköre az idei program több produkciójában is visszaköszön. A hat nap alatt 12 társulat 13 előadását tekinthették meg a város nézői, de a magyarországi és hazai színházi szakma szép számban jelenlévő képviselői is.
Hétfőn, az ünnepélyes megnyitó záróakkordjaként megnyitottuk Mátyás Zsolt Imre Az ember tragédiája címet viselő grafikai kiállítását is. A munkák október 8-ig megtekinthetőek a színház kis kiállító termében. Ezt követően a kolozsvári Reactor de creație și experiment társulata adta elő Alexa Băcanu Visul (Az álom) című stúdióelőadását Dragoș Alexandru Mușoiu rendezésében. Ezt követte Pass Andrea Napraforgó című drámájából készült produkció (r.: Radu Afrim) a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában.
Kedden délelőtt az előző nap előadásainak szakmai megbeszélésére került sor. Délután az előadások sora Gubás Gabi egyéni előadásával indult, aki a B. Török Fruzsina által írt és rendezett Teljes lényeddel – Polcz Alaine élete című produkcióval érkezett Budapestről. A fellépések a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Caravaggio-jával folytatódtak, amelynek szerzője Visky András, rendezője pedig fia, Visky Andrej. Végül a Frank Sinatra élete és dalai alapján írt zenés előadás, Bakos-Kiss Gábor önálló estje, a Frankie, a király és a kárhozott (r.: Zakariás Zalán) színesítette a programot.
Szerdán délelőtt rendhagyó helyszínen és témában zajlott a szakmai beszélgetés, hiszen ezúttal a Színházainknak van jövője (?) címmel tartottunk kerekasztal-beszélgetést az új kormányrendelet teremtette helyzetről. Este a szucsávai Matei Vișniec Színház vendégszerepelt nálunk a színház névadója által írt Întoarcerea acasă (Hazatérés) címet viselő előadással, amelyet Botond Nagy vitt színpadra. Este a hangulatos kocsMÁnak berendezett néptáncműhely próbateremben DJ Nifty szolgáltatta a zenét.
Csütörtökön délelőtt folytatódott a szakmai beszélgetések sorozata, terítéken ezúttal az előző este játszott Întoarcerea acasă volt. Délután a Ștefan Caraman tollából származó, és az előző estihez hasonló címet viselő Întoarcerea de acasă (Visszatérés otthonról) című produkciót láthattuk a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak előadásában (r.: Dana Lemnaru).
Szeptember 21-ét, a magyar dráma napját az éppen 126 éve született Tamási Áronra is emlékezve ünnepeltük. A vendéglátó Tomcsa Sándor Színház előadását az Ábel. Rengeteg című adaptációt, Tóth Tünde rendezésében láthatta a nagyérdemű. Az estét a Szűcs Aku Duó zenekar koncertje zárta.
Péntek délelőtt a szokásos időpontban ismét górcső alá került az előző este két előadása, amikor a jelenlévő alkotók és színházkritikusok is elmondták véleményüket, meglátásaikat a látottakról. Délután egy újabb Matei Vișniec darabot tekinthettünk meg, amely ezúttal a házigazda, valamint a Győri Nemzeti Színház közös produkciójaként került bemutatásra. Az EXiT/KiJÁRAT című kortárs drámát Zakariás Zalán rendezte. Ezt követte a Bartók Béla és Kodály Zoltán életéből inspirálódva Vecsei H. Miklós szövege és a társulat improvizációi alapján írt Ifjú barbárok című előadás (r.: ifj. Vidnyánszky Attila) a Kolozsvári Állami Magyar Színház, valamint a Gyulai Várszínház közös előadásában. Ennek szakmai megbeszélésére közvetlenül az előadás után az esti órákban került sor, majd ezt követően a helyi Friday Rehab zenekar lépett a kocsMA képzeletbeli színpadára.
A mozgalmas utolsó nap szintén szakmai beszélgetéssel indult, délután pedig könyvbemutatóra került sor, amelyen a Nagyváradi magyar színháztörténet 1950-1990. Philther-elemzésekcímű kötetet ismertették. Az előadások sora a Gianina Cărbunariu által írt és rendezett Magyarosaurus Dacus című előadás bemutatásával kezdődött a nagyváradi Szigligeti Színház előadásában. Ezt követően a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Egressy Zoltán Portugál című kocsmaszínházi előadását játszotta, végül pedig a Lackfi János verseit feldolgozó Lélekfitnesz című zenés-verses produkciót tekinthette meg a közönség (r.: Sebestyén Aba) a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadásában. A 14. dráMA záróestjén a szervezők és fesztiválozók a jól végzett munka örömével és a számos kiemelkedő színházi élmény nyújtotta felszabadultsággal tudtak bulizni DJ Kusmó zenéjére.
Az idei dráMA blogírói színházi alkotók és kritikusok voltak: Stuber Andrea, Marton Orsolya, Szűcs Katalin, Dálnoky Réka, Proics Lilla, valamint Szilágyi-Palkó Csaba, akik a találkozó ideje alatt sok izgalmas, sokrétű anyagot készített a dráMÁról, írásaikat itt tekinthetik meg: https://szinhaz.ro/drama-14/
A tartalmas, igazi fesztiválhangulatot teremtő kortárs színházi találkozó tizennegyedik kiadása az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) partnerségével, a Román Kulturális Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), valamint a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.
Székelyudvarhely, 2023. szeptember 24.
A Tomcsa Sándor Színház sajtóközleménye