Egy film és egy monodráma volt az Interetnikai Színházi Fesztivál (IFESZT) hétfői programjában – mindkettő elég megosztó és elgondolkodtató.Az élet B-oldala
Az Egy és egy fél herceg (vagy Másfél herceg) egy igazi „független” román film, amelyet négy-öt helyszínen, kb. ugyanennyi színésszel le lehetett forgatni szerintem kevés nap alatt és minimális költségvetésből – ennek ellenére nagyon szerethető és nézhető alkotás. A négy főszereplő (Iris Spiridon, Marius Manole, Téglás István és Mátray László) részben saját magát alakítja a tipikusan harmincas-negyvenes, család nélküli emberekről szóló filmben, s talán ettől lett annyira hiteles az egész.
Ana Lungu rendező tulajdonképpen olyan emberek érzéseit, vágyait, mindennapjait próbálta bemutatni, akiknél már az élet B-oldala forog, s emiatt minden egy kicsit másképp fest, mint azoknál, akik fiatalabbak és az élet is jobban „be van jőve”.A film főszereplői színészek, két fiatal férfi és egy nő, akik együtt laknak Bukarestben. Olyanok, akik nem sokak által megnézett filmekben kapnak szerepet, s akik – sajátos közegüknél fogva – összeismerkednek a hozzájuk hasonló figurákkal. Így jön a képbe László, az erdélyi magyar író (őt alakítja Mátray), akinek a Kovászna megyei házához megy el a három barát, ott pedig csend, természet és lovak fogadják őket (mint Mátray életében valójában). Szövődik egy kis szerelem, lezajlik sok-sok beszélgetés, érezhető a visszautalás azokra az évekre, amikor még minden más volt, s habár elvileg érettebbek ezek az emberek, mint tinédzserkorukban, bizony a kommunikációjukból, gesztusaikból nagyon is lejön, hogy részben még mindig gyerekek. Jó, azok az évek elmúltak már, és a régi barát, szerető is meghalt (a sírja melletti párbeszédek nagyon-nagyon morbidak, mégis életszerűek, s talán ezek segítenek a legjobban feldolgozni a halálát, a hiányát), cseperedik a megszakadt kapcsolatból született gyerek, de egy-egy impulzus mégis visszahozza a reményt, hogy nem ért véget minden, hogy fordulhat még jobbra az élet. Hirtelen jöhet szerelem, amely kimozdítja a három jó barátot a megszokott környezetéből, a magányos együttélésből.
Noha a film nem él nagy filmes eszközökkel, s ezért nem biztos, hogy a szélesebb közönségnek bejön, mégis van egy összehasonlíthatatlanul diszkrét bája, intimitása. Olyan érzést kelt a nézőben, mintha a főszereplők beavatnának a saját kis, egymásra utalt világukba, amelyhez látszólag semmi közünk. De ha jobban belegondolunk, akkor nagyon is van, hiszen……Mindenki függ valamitől
Ez volt Faragó Zénó rendező és Fodor Alain Leonard gyergyószentmiklósi színész alapgondolata is, amikor a filmvetítés után bemutatott Drognaplót átdolgozta színpadra – a Kubiszyn Viktor magyar újságíró azonos című könyve alapján készült monodráma nagyon hatásos, s nem csak egyszerű drogprevenciós jellege van.
A mű szerzője 16 évig volt kemény drogfüggő Budapesten, és mégis le tudott jönni, holott kétszer állt nagyon-nagyon közel a halálhoz. Terápiaként írta le élményeit, a szöveget kissé lerövidítve dolgozta fel a Figura Stúdió Színház, hozzáadva találó zenéket és projekciókat. Ha néha le is ült kissé az előadás, Fodor Alain Leonard nagyon hiteles volt benne: talán kora és karaktere is segítette abban, hogy hitelesen tolmácsolja a drogfüggő érzéseit, mindennapjait, szenvedéseit, illetve a hazaérkeztem-érzés mámorát, örömét.
A legfelkavaróbb jelenetek egyike az volt, amikor a drogokról (időszakosan) leszokott fiú meglátogatja az anyját, s miután nem találja otthon, vádolni kezdi. Szétpattan a piros rózsa az ajtón, mikozben a srác mindennek lehordja az anyját, odáig menve, hogy az ő – és a drogosokat elítélő, mégis abnormálisan, szeretet és törődés nélkül élő, gyereket nevelő szélesebb társadalom – nyakába varrja a narkósok létezését. A kábszeresek a beteg társadalom tünetei, vagy inkább tünethordozói – mondja ki az előadás egyik legsúlyosabb mondatát.Mindenki függ valamitől – ez nem csak egy Hiperkarma-szám (a zenekar frontembere, Bérczesi Róbert drogfüggőségéről is sokat lehetne írni), hanem egy kőkemény felismerés. Az egyik legszuggesztívebb jelenetben az előadó a közönséghez fordul, és az addig passzív nézőknek tesz fel kérdéseket – Mi tesz téged boldoggá? Mire költöd a pénzedet? Mivel töltöd meg az agyad? Milyen jétékot játszol? Milyen pornót nézel?
Mindenki elgondolkodhatott tehát azon, hogy tényleg, mit is. A felnőttek, szülők például azon, hogy mi van akkor, ha a gyerek egy Gyergyó- vagy Udvarhely-szerű kisvárosból felkerül Kolozsvárra, és ott megtalálják a bulik és a dílerek…
