Szűcs-Olcsváry Gellért díszletének tágas terén át jut el a néző az ülőhelyekhez. Színpadi stúdiónak nevezik azt az egyre divatosabb kreálmányt, ahova csővezetékeken, nyaktörő lépcsőkön, vasajtókon át, elektromossági kapcsolószekrények, díszletelemek, technikai tartozékok fémládái között átevickélve érkezünk. Mintha egy titkos találka helyszínén lennénk. Egyszerre érezzük a kulisszák közé való betekintés izgalmát és az alkotók közelségének bizsergetését, pedig csupán a színház színpadán berendezett, U alakban székekkel körbekerített nézőtérbe érkezünk. Ezúttal a valódi nézőtérrel szemben és kivételesen kényelmesen. A színpad színpad marad, háttere a kortina helyén felállított falnagyságú, impozáns, sötét keretes, négyosztatú vetítővászon.Székelyudvarhelyen a dráMA kortárs színházi találkozó 10. kiadása a tavalyi drámapályázat nyertes pályaművéből készített Nem lesz reggel, Fred! című előadásával indít. A nagyváradi Szigligeti Színház és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház közös pályázatát tavaly már harmadik alkalommal hirdették meg. Hagyományosan a nyertes színdarab a következő dráMA műsorán szerepel.
A díszlettervezői ambíciójú, színésznek is kiváló Szűcs-Olcsváry a szürke sok árnyalatát használva, egy kanapéval, egy fotellel meg egy italpolccal és a háttérben, balra egy kis emelvénnyel oldja meg szimbolikus miliője berendezését. Progresszív „menőség”, kispolgári csökevények lerázása, feltörekvő középosztály, álértelmiség, kortárs kreativitás, kihívásoknak tökéletes megfelelés nappal is, éjjel is. Mindezt az ülőalkalmatosságok kényelméből adódó nonchalance hangulatával sugallja a sötétzöld műfűvel keretezett színpad.
A prosperáló üzletember, Fred születésnapi partijának végén vagyunk. A vendégek már elmentek. Fred felesége, Katalin diszkréten, de annál izgalmasabban ábrázolt, majd hirtelen félbeszakított szerelmeskedést követően egyszercsak bejelenti, hogy a reggel már nem jön el. Itt a világvége, vagy akárhogy is nevezzük. E kijelentés elindítja a 80 perces szópárbajt, riposztsorozatot, kontrázást, érvelést, indoklást. Az előadás sűrű szövegét. Vitatkozik férj a feleséggel, nő férfivel, jelen a jövővel, evilág a másvilággal, földi a kozmikussal, jó a rosszal, angyali az ördögivel, sátáni az istenivel. Közben elmegy a térerő, nem szólnak a mobiltelefonok, megjelenik egy orvos, aki nem az, aki, egy dizőz is, aki szintén nem az, akinek kinéz.Az őrületbe hajló, de állandóan a kikacsintás mezsgyéjén haladó előadást Eranio Petruska szürreális videói szervesen kísérik. Toásó István hol sejtelmes, hol hangsúlyozó fényei plasztikusan körülölelik a díszletet és a színészeket egyaránt. Az italpult dobozszerű aljába néha beül a feleség. A rejtett világítással belátunk külön életébe, elhagyatottságába, magányosságába, dacosságába és kitöréseibe. Mindezt Boca Hunor-Lehel széles skálán ívelő hangkreációja teszi folyamatosan lüktetővé.
Bekő Fóri Zenkő a feleség, Katalin. Többnyire Cat („Ket”), angolosan. Elhangzik, hogy fényképész. Azaz modernül: fotográfus. Önállóságot és függetlenséget feltételező szakma. Bekő Fóri „cool”. Érzelmi kitöréseit is abstanddal kezeli. Fotográfiái tehetségről, szerelemről és tettrekészségről tanúskodnak, mégis a világvége hangulat kikezdi komfortzónáját.Esti Norbert a Fény szerepében érzelemmentes földönkívüli angyalt ad. Szublimált humora kijózanító. Androgünsége hiteles. Amikor a Jó és Rossz egymásnak feszül, nyugodt bölcsessége szeretetre méltó.
Pál-Varga Márta a Nő, az ördög. Dizőzi entrée-ja lendületet ad az előadásnak. Tűsarkúban erotizáló lejtését nyers humorával oldja fogyaszthatóvá. Ördögien megvillantja szemét, amikor nézőit becsalja a démoni bujaság bugyraiba, de rögtön átvált ironikus, cinikus dívába. Jól áll neki. Tudja is persze.A szerző Moravetz Levente. Tapasztalt színész, író, rendező, generálszínházi ember. Nem tudjuk, hogy ezúttal a vájtfülűbbekhez hozná-e közelebb az egyre szélesebb körben hódító menedzseri tempót, vagy a kevéssé avatott nézőt szeretné átcsábítani a színház megfoghatatlan és beláthatatlan rejtelmeibe. Amikor a szöveg érzelmessége érzelgősségbe váltana, a finom részletek előlépnének hatásvadászattá, akkor jön a bajok művészettel való orvoslása. A kortárs cybervilág és a divatos disztópia elemeit, a Jó és a Rossz közötti örök rivalizálás szópárbajával elegyítő masszát katonai fegyelemmel és munkára-harcra kész odaadással abszolválják a színészek. A közhelyek érvényességéről meggyőznek, a banalitásokat sorsfordítóvá növelik, a slendrián trágárságokat filozófiai jelentésűvé erősítik, a megmosolyogtató ördög-angyal párviadalt világhatalmak összecsapásáig emelik.
Vladimir Anton rendező határozott kézzel tesz rendet a kanavász tekervényeiben. Színészeinek világos csapást mutat a sokmindent érintő, már-már a kozmikus világot megcélozgató útvesztőben. Ravaszul elkerüli a társalgási drámák színészt sztároló csapdáját. Nem önálló monológokat hallunk, nincs párhuzamos játék, felesleges szépelgés elképzelhetetlen. A lényegretörő színészi munkát apró, szusszanásnyi szünetekkel tagolja. Nézőbarátsága nem átverős, de rafináltan becsapós. A bulvárosságot nemzetköziséggel álcázza.Az előadást Antal D.Csaba viszi. Egy XX. századi macsó önelégültségével néha lekezeli feleségét („hozz még egy italt kisbocsom”), majd rögtön egy XXI. századi, már emancipált, egyenjogú, végre egyenrangúként és emberként kezelt nő méltó társa. Vitatkozásukkor figyel Katalin érveire. Művelt, érzékeny és tehetséges. Szakmájában biztosan állja a sarat. Nem lehet megtéveszteni. Harcol az igazságért. Lenézi a népbutítást, az ideológiai maszlagot, az álszent szlogeneket. Humanista és demokrata. Amikor a nézőktől egy, kettő, majd három számot kér egy fiktív telefonszámhoz, megvezeti őket, mindenki több számot mond, mint kellene. Elkápráztat, sőt hipnotizál. De kiszólásaival kijózanító is. Figyelmeztet arra, hogy: vigyázat, nem kell mindennek bedőlni. Az angyallal és az ördöggel egyenesen hevesen veszekedik. Enyhülést nem talál akkor sem, amikor Katalin többször is fejen önti jeges itallal. Ilyenkor Fred kimegy átöltözni. De úgy jön vissza, mintha mindig ugyanabban lenne. Jelmeztervezői lelemény.Végül lenyugszanak a kedélyek. Bekő Fóri Zenkő kezében két üveg sörrel odaül előadásbeli férje mellé a kanapéra. Sörnyitóval kipattintja az üvegek kupakját, és egyenként, látványosan hátradobja azokat. Akárcsak a nyitójelenetben a mécseseket. Utánuk a sörnyitót is. Koccintanak az üvegekkel. Isznak. Katalin szemében a feldúltságtól a szerelmes rettegésen át az idegkivasaló kellemes borzongásig minden átsuhan. Fred mély tekintete hirtelen kimerevített zárókép érzetét kelti. A pillanatnyi némaságban mintha elszállt volna az angyal felettünk.
Antal D. Csaba ezzel búcsúzott el a társulattól, a Tomcsa Sándor Színháztól, Székelyudvarhelytől. Az évadot a magyar kulturális hemiszféra túlsó végvárában, Szombathelyen folytatja.
Sebesi István
Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Színház és Televízió Kar
MSZI Teatrológia, III. évf.
