Színházunk

#színházunkról

Tomcsa Sándor Színház

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház elsődleges célja a város és a térség kulturális igényének kielégítése és bővítése. A teátrum évadonként mintegy 5–6 saját bemutatóval jelentkezik, továbbá az ország különböző részeiből hív vendégelőadásokat, emellett drámafesztivállal, felolvasószínházi előadásokkal, gyerekprogramokkal és egyéb rendezvényekkel igyekszik minél gazdagabbá tenni a térség kulturális felhozatalát.

A Tomcsa Sándor Színház – akkor még a Művelődési Ház tagozataként – 1998. november 6-án tartotta nyitóelőadását Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékával. A Művelődési Ház épületében jelenleg négy intézmény működik párhuzamosan: a Művelődési Ház, a Székelyföldi Filharmónia, az Udvarhely Néptáncműhely és a Tomcsa Sándor Színház, amelyeknek a színpadon és az előadás terein is osztozniuk kell.

#udvarhelyi színjátszás

Könyvbemutató a színházban

 

 

 

 

 

A kötet a több mint kétszáz éves székelyudvarhelyi színjátszás történetét foglalja magába, benne a több mint negyed évszázados Tomcsa Sándor Színházzal. Lapozz bele, és ha felkeltettük az érdeklődésedet, megvásárolhatod a székelyudvarhelyi könyves üzletekben valamint jegypénztárunknál.

#színházunkról

Ahogy elkezdődött

Az önkormányzati működtetésű Tomcsa Sándor Színház megalapításakor civil kezdeményezésként jött létre a Pro Theatrum Alapítvány. Célja a szűkös költségvetéssel rendelkező intézmény támogatása, tevékenysége ugyanakkor kiterjed a fiatal színészek ösztöndíjas támogatására, kulturális rendezvények szervezésére. A húsz éve működő székelyudvarhelyi színház kezdetben igencsak szegényes technikai eszköztárral rendelkezett, amit sikerült pályázatok útján használható minőségűre fejleszteni. Az elmúlt években a színházban javultak a munkakörülmények, többek között jelentősen bővítettük a technikai felszerelést (reflektorok, hangtechnika, dobogók, stb.).

A színház repertoárjában minden évadban szerepel dráma, tragédia, zenés előadás, vígjáték, komédia, operett és mese. Nagyszínpadi és stúdióelőadásokkal várjuk az érdeklődőket, társulatunk tagjai pedig időnként egyéni műsorokkal is jelentkeznek. A klasszikus darabok mellett igyekszünk rendszeresen bemutatni olyan előadásokat, amelyek formabontásukkal eltérnek a megszokott produkcióktól. A Tomcsa Sándor Színházban továbbá hagyománnyá vált, hogy szilveszterkor zenés darabot állítunk színpadra, amelynek célja, hogy bevonzza és művészi szinten szórakoztassa a közönséget.

#jegyinformáció

Jegyek

Jegyek személyesen válthatók a jegypénztárban hétköznapokon 11-14 és 15-17 óra között, illetve a helyszínen egy órával előadáskezdés előtt, valamint online. Előadás napján a jegypénztár 11-14 óra között, illetve kezdés előtt egy órával tart nyitva.

Nem áll módunkban jegyeket foglalni, ehelyett javasoljuk az online jegyvásárlást.

#színházunkról

Díjaink

A jelenleg 17 színművész alkotta társulatunk művészi munkájának színvonalát tükrözik díjaink: a Komédium Színház Fesztiváljának (festCO 2010) díjai, az EMKE Bánffy Miklós és Kovács György-díja, a Határon Túli Magyar Színházak Kisvárda Fesztiválján elnyert díjak, a Teplánszky és Uniter debüt-díj, illetve jelölések, a sepsiszentgyörgyi ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztivál díjai, valamint az évente megszavazott közönségdíjak.

A Tomcsa Sándor Színház kiemelt rendezvénye az évente megrendezésre kerülő dráMA Kortárs Színházi Találkozó, amelyre kortárs magyar és román nyelvű elődásokat hívunk meg, így közönségüknek lehetősége van egy szélesebb kulturális skála belátására.

#munkatársak

Társulat