fotó: Kelemen Kinga
Egy metálbanda tagjai értekeznek a patológiáról. Akár egy tévéműsor, több reklámszünettel, amelyek kizökkentik a nézőt. A jelmezek látványosak, a karakterek egy-egy mesefilmbeli főgonoszra emlékeztetnek. A nézők vizuális igényei kielégítve. A gyász drasztikus megélése helyett önzőséget és az odafigyelés hiányát látjuk a színpadon. Az élet törékenységét fekete humorba ágyazva.
A Gyerekünk valójában a létrehozott előadás egészére utal, kisebb hangsúlyt fektetve a beteg kisgyerek történetére. Tény, hogy a hatás attól is függ, hogy a közönség mennyire tud befogadó lenni. Én most nem tudtam.
Balázs Kriszta
