Mint a tartalmas parasztcsorba, ami másnapra adja ki igazán az ízét, úgy ért össze zamatos levessé a dráMA17 fesztivál népe a hét közepére. Már ismerősként köszönnek a kedves diákmunkások, kezdés előtt a nézőtéren már fesztelenül csevegek szomszédaimmal, a sétálóutcán csütörtökön olyanokkal diskurálok akiket hétfőn láttam életemben először. A délelőtti szakmai megbeszéléseken már tudom ki színész, ki dramaturg, ki újságíró, kritikus.
Súrló aranyfénybe öltözött Székelyudvarhely, szívem közepe városom (nekem Várad a legszebb, az tényleg kis-Párizs, Szamosújvár a legrejtélyesebb, Udvarhely pedig a legkedvesebb). Micsoda fesztiválra vetett jósorsom!
Itt, Székelyföldön valahogy magasabbak a férfiak mint „magyarban”, de köztük is szálfa a minden értelemben robusztus erdélyi drámaíró, akinek darabjait a fesztivál három produkciójában is láthattuk, aki itt néz velünk előadásokat, ebédel, hozzászól, jön-megy (mint Nagy Zoárd), s aki hopp, most épp a főtér sarkán álldogál. Eddig megálltam, de vége: van az a szelfi, amit nem lehet kihagyni. Köszi, Székely Csaba!
És eljő a 6. nap, a
szombat, két előadása.
Bár egy szót sem értek a Fani Tardini Drámai Színháznak a – nagy levegő: – Viata, Moartea, si invierea domnuliu Valentin Ionescu című előadásából (a magyar nyelvű produkciók mindegyike feliratozva van románul, a román nyelvűeknél sajnos csak egy előadás, ez pont nem), na mindegy, az lejön hogy egyfajta szürreál komédiába ágyazott Kafkás golgotajárás-féle sztori egy kishivatalnokról. Ugyan egy hangot sem értek, de minden mást igen: hanglejtést, hangerőt, gesztusokat, testbeszédet! És így is élvezetes, mert SZENZÁCIÓS színészek játsszák.
A nyolcvanas években a Kossuth Rádióban reggel 8-kor felolvasták a budapesti színházak aznapi műsorát. Évrizeden át rejtély volt számomra az EGY LÓCSISZÁR VIRÁGVASÁRNAPJA cím (Nemzeti Színház, 19 óra, búgta a bemondó), mert mi az hogy virágvasárnap, depláne hogy lócsiszár? Aztán felnőttként megismertem és megszerettem Kohlhaas Mihály történetét. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata KOHLHAAS címmel játssza a Kleist-Ibsen-Sütő András-Tasnádi István műveiből összeállított, saját szövegekkel teletűzdelt új drámát – ami gördülékeny, feszes, pontos, egyszóval: pazar, Takács Réka dramaturg és Bélai Marcel rendező munkája. A nézők egy világító plexidobogóval szemben ülnek. Van rajta pár szék. Ennyi a díszlet. Ott vagyunk a poros országúton a két fekete paripával, meg Tronkai Vencel várában, meg a Koolhaasenbruck birtokon. Aztán a gyújtogató, lázadó tömeggel. Az, hogy elsodor minket a lókupec története köszönhető a modern, feszes szövegnek, a rengeteg ötletettel dús rendezésnek, a minden pillanatban felcsillanó iróniának és a csodálatos színészi játéknak. Például a Luther Mártont játszó Méhes Kati szikrázó tekintetetének, a Kohlhaast adó Orbán Zsolt könnyed eleganciájának, a Kallheim bőrébe bújt Moldován Blanka bravúros alakításának, a sok szerepben tündöklő Szabó János Szilárd játékának, a narrátor-kikiáltók szellemes, reflektív, közönséggel folytatott diskurzusának. Kohlhaas Mihály azért megy végig, koppig, mert MEG AKARJA ÉRTENI, hogy MIÉRT szivatja őt rutinosan a hatalom kapuőrtől a választófejedelemig, mivel érdemli ki Istentől bosszantó pechsorozatát majd aztán tragikus sorsfordulatát. Annyi mindent tudnék írni róla! Például azt, hogy Mihály története a korona a Hétköznapi ANTIhősök szlogenű fesztivál műsorában, amiben sok hőst láthattunk.
Fantasztikus 6 nap volt. Friss, éles, izgalmas kortárs magyar és román drámákkal melyek a MAI Erdélyről, Romániáról mesélnek. Láttam világszínvonalú produkciókat is, őstehetség színészeket is, a komédia és a tragédia pengeélén egyensúlyozó drámákat is – boldog vagyok. Nagy Pál és csapata szuper profizmussal szervezte meg a fesztivált – minden és mindenki perfekt ÉS szeretetteli volt. Minden. És mindenki. Ünnep volt ez a hét. Köszönöm. Egy bánatom van: hála a tűrhetetlenül finom és bőséges ellátásnak (a tökéletes Hotel Küküllőben és a szenzációs Szarvas étteremben) híztam 2 kilót. Azok a csodás csorbák pityókás kenyérrel… La revedere, román barátok! Viszontlátásra, székely tesók!
Welbach Lola
