Gyergyón Udvarhelyen is lehet röhögni. Saját magunkról pedig azt hinni, hogy überistencsászárzsírkirályok vagyunk. Közben pedig dehogy – zártuk az idei dráMÁt, méghozzá hangulatosan, telitalálattal: éjfél után elment az áram. De sebaj, Pásztor Márk és a többiek így is tudtak énekelni és zenélni. Sőt talán még jobban. Gyergyóban mi van?
Hideg, köd, hideg, pityóka, köd, pálinka, hideg, hoki, hideg, hideg, köd – és persze szerelem, illetve mesék. Városi legendákat dolgozott fel a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház előadása. A füstgéppel előállított köd már önmagában nevettető volt az előadás megkezdése előtt, no meg a lámpaoszlopok alatt álló sejtelmes figurák.
A gyergyószentmiklósi Figura színház ebből, saját maga „szerencsétlenségéből” ácsolt egy jó kis másfél órát. Sziporkáztak a jó gyergyói mesék szereplői: ugye, mivel hideg van, a gyergyóiak behúzódnak a házaikba, ahol a meleg kályhák mellett mesélnek. Mesélnek, mesélnek és mesélnek, a végén pedig nem tudjuk, hogy egy bizonyos történet úgy volt-e, ahogy mama mondja, vagy úgy, ahogy tata mondja.Nosza, nem baj az, még a színházban is több verziót készítünk a jégkorongozó, illetve Kürtős gróf feleségének romantikájából: tragikusat, humorosat, gyerekeknek valót, mindenfélét, aztán amit kér a közönség, azt játsszuk el. Közben meg jót röhögünk saját magunkon, azon, hogy Gyergyóban hogyan jönnek össze az emberek hajnali fél ötkor mínusz ötven fokban egy telefonfülkében, és hogy mikkel szédítik egymást, illetve színezik ki egymás életét. Biztos nem azzal a bizonyos jellegzetes kérdéssel és válasszal, amely egy kedves western-jelenet elején elhangzott a darabban – gyorsan tegyük hozzá, hogy ez a kérdés és a rá adott válasz nemcsak Gyergyóban, hanem Udvarhelyen is ugyanaz, nagyon sokszor.
– Hova mész?
– Csíkba.Garaczi-tükör, immár harmadszor
Tóth Árpi rendezőként „nem tud leszállni” a kocsmaszínházi világról, ismét színpadra állított egy Garaczi-darabot – a szombat esti előadás bemutató volt a színház előterében, de a következő hetekben-hónapokban meghódítja vele az udvarhelyi (és nemcsak) kocsmákat is, mint tette azt a korábbi, hasonló jellegű előadásaival. A korábbi két Plazma kocsma-, illetve felolvasószínházi előadások után a Magyar Mátrix is ugyanazt a vonalat viszi tovább: egy álszent és képmutató, átlagos magyar család két gyerekkel, akik azt sem tudják, hogy mi van és mit akarnak, de mennek előre bátran. Anyu és apu szintén nem tudják, hogy merre tovább, de úgy mosolyognak a nyaralós képeken, hogy öröm nézni, közben meg eszik egymást, válnak, csúnyán beszélnek. Hiteles kor- és kórkép – remélhetőleg a darab sok olyan emberhez eljut majd, akik azonosulni tudnak a felvetett problémákkal.Zenei motívumként végig lebeg a The End a Doors-tól, s az ember, ha jobban belegondol, nem is érzi már olyan jól magát, nem is kacag olyan harsányan a poénokon. Egyébként ebben az előadásban debütált Kőmíves Boróka fiatal színésznő, aki ettől az évadtól csatlakozott társulatunkhoz, illetve meghívott vendégelőadóként bemutatkozott Vadász Bernadett.Villany nélkül is megy ez nekünk!
S ha már zene: az utolsó nap utolsó aktusaként Pásztor Márk – aki szintén ettől az évadtól tagja a társulatnak –, illetve az őt kísérő Zakariás Zalán (basszusgitár), Pál Attila (hegedű), Nagy (Esti) Norbert (cajón) muzsikált családias légkörben a Magyar Mátrix székein. Barabás Árpi is énekelt egy Cseh Tamás- és egy Szabó Balázs-dalt, a számomra még mindig szemtelenül fiatal Pásztor Márk pedig előadott néhány saját dalt, illetve kedvenc feldolgozásai közül párat (Kistehén, Hiperkarma, Quimby). Utóbbiakkal még akkor sem álltak le, amikor hirtelen minden elsötétült.
Ha Gyergyószentmiklós a hideg és a köd városa, 2018-ban Székelyudvarhely még mindig az áramszüneteké – ezt persze nem vidáman írom, hanem legalább olyan indulattal, mint ahogy az egyik gyergyói szereplő morfondírozott azon, hogy tulajdonképpen nem is Csíkban, hanem messzemenően Gyergyóban van a leghidegebb, csak éppen ezt nem ismerik el, nem ez van a tankönyvekben. Amúgy ott is „megoldották” a hideget azzal, hogy sok pálinkát ittak és hokizni kezdtek, Pásztor Márkék pedig plasztikusan és egyszerűen nem hagyták abba: a basszusgitárt leszámítva a többi hangszer és az ének szólt magától is. Sőt, talán még jobban.Úgy, ahogy a mostani dráMA is picit jobban szólt az előzőeknél. Azonban most következik az, amire már többen utaltak korábban: lejárt a tizedik találkozó, a következőkben ki kell találni a hogyan továbbot. Van, amihez mérni magunkat.
Katona Zoltán
