Ki ne álmodozott volna már arról, hogy milyen lenne, ha ikertestvére volna, és időnként életet cserélhetnének? De mi történik, ha az ember sorsát tudtán kívül „cserélik össze” valaki máséval? Jó sok galiba – derült ki a szatmári színtársulat által szombat este bemutatott Tévedések vígjátékából.Klasszikus új köntösben
Shakespeare klasszikus komédiáját Bocsárdi László rendezésében vitte színre a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Rég nem láttunk ilyen sokszereplős darabot az udvarhelyi színpadon: a 2 óra 40 perces előadás végén mintegy húsz színművésznek tapsolhattunk, akik ilyen hosszú időn át is sikeresen megtartották a közönség figyelmét. Igaz, a darabválasztás is szerencsés volt – örvendetes tény, hogy egyre több rendező, társulat kezdi újra felfedezni és újraértelmezni a klasszikusokat, csak az IFESZT-en is számos példát láthattunk erre.
A Tévedések vígjátéka esetében az „aktualizálás” már a darab legelemibb részein, a szövegen, a jelmezen és a díszleten is érződött. Amint a társulat elmondta, a darab régi, Arany János-féle fordításához Benedek Zsolt fordító-dramaturg is hozzátette a magáét, így sokkal emészthetőbb, maiabb lett a szöveg. A jelmez és a frizurák többnyire modernek voltak (punkos hajviselet, zöldre festett haj, baseballsapka, magas sarkú csizma), sőt a színészek még színes kontaktlencsét is viseltek. Érdekesen hatott az olykor régies szöveg ebben a modern látványvilágban, ráerősített az időtlenség, a „megállt idő” illúziójára, amelyet a színpad jobb felső sarkába felszerelt, a számokat 0-tól 9-ig ismétlő számláló keltett.A nevetéstől az őrületig
A gazdag kalmár ikerfiúk és ikerszolgáik összetévesztésére, öntudatlan „szerepcseréjére” épülő történet címe szerint vígjáték, de talán annyira mégsem – fejtették ki a szatmári társulat színészei a darabot követő bemutatón. S valóban, a színművészek játékából egyértelműen kiérződött a komikum mögötti őrület, amely a környezetük és saját tudatuk által is megzavart karaktereket egészen az utolsó jelenetekig fenyegette: a két ikerfiú és az ikerszolgáik kisgyerekként szakadnak el egymástól, így nem is tudnak a másik „pár” létezéséről.
Az egyik testvér a szolgájával Epheszoszban él, a másik Szirakuzában. A bonyodalom akkor indul, amikor a szirakuzai kalmárfiú (Nagy Csongor Zsolt Kaszás Attila-díjas színművész, korábban a Tomcsa Sándor Színház színésze is volt) szolgálójával megérkezik Epheszoszba, és rejtélyes módon mindenki ismerősként üdvözli, sőt egy dühös nő, aki a feleségének mondja magát, hazaráncigálja ebédelni. Eközben az epheszoszi testvér (Diószegi Attila) kizáródik otthonról, és kénytelen vendégeit máshol megebédeltetni.
A történet komikumát az egy időben két helyen tartózkodás illúziója kelti, ugyanakkor a félreértések rengeteg feszültséget okoznak. A darab rámutat arra, hogy az embereknek milyen könnyen és gyorsan eldurran az agyuk, ha valamit nem értenek – a dráma cselekménye mindössze egyetlen nap alatt zajlik le, de az féltékenységi rohamoktól, verekedésektől, letartóztatástól, fogságtól és a tehetetlen, értetlen düh megnyilvánulásaitól terhes. Ezt főként az Orbán Zsolt és Bodea Tibor által alakított két ikerszolga karaktere ellensúlyozta gúnyos humorával, amellyel néhányszor könnyesre nevettették a közönséget.Amint a színészek elmondták, olykor nagy kihívás volt számukra a kalmár ikrek – az egymásra nem igazán hasonlító Diószegi Attila és Nagy Csongor Zsolt – szándékos összetévesztése. Bizonyára rengetegszer át kellett ismételniük a szerepeiket, a szereplők közti viszonyokat ahhoz, hogy az eredeti darab bizonyos, alig észrevehető logikátlanságait is át tudják hidalni. Szép megoldásokat láttunk a jelenetek közti átmenetekre, amikor elsötétült a színpad, de a történet a hangok, zörejek szintjén folytatódott. A jelenetek nem statikusan kezdődtek, nem nyugalomból indultak, hanem egy megkezdett akció „közepébe” csöppent a néző, amikor a színtér kivilágosodott.
A darab végén átértelmeződhettek egy nem létező ikertestvér iránti ábrándjaink. Látva, hogy hová fajulhat a szerepcsere, az identitásváltás, levonhattuk a tanulságot: mégiscsak jobb, ha az ember személy- és önazonosságában sem önmagának, sem a környezetének nem kell kételkednie.
Bálint Kinga Katalin
