Az IFESZT hatodik napján akkora tapsot hallottunk, amekkorát még nem – a hat nap alatt.
A magyar származású (édesanyja Budapesten született) Yasmina Reza eddigi legsikeresebb művével, a Művészet című komédiával kezdődött meg a csütörtöki nap, és Richard Crane Dosztojevszkij-átiratával, a Karamazovokkal folytatódott.„Mi ez a szar?”
Igen, ezt a kérdést így teszik fel a Művészet című darabban. Marc, Serge és Yvan három jóbarát, de… azért ez nem teljesen egyértelmű. Főleg akkor nem, amikor Serge megvesz egy húszezer eurós festményt (az eredeti darabban még frank szerepel, mert a szöveg a kilencvenes évek elején íródott), egy olyan alkotást, amely nem ábrázol semmit. Illetve de, valamiféle vonalak itt-ott felfedezhetők rajta, de alapvetően egy 160×120-as, tiszta fehér vászon.
Ezen a vásárláson Marc nem tud túllépni. Felháborítja Serge „pénzkidobása”, és a gesztust színtiszta sznobizmusként, képmutatásként ítéli meg. Ezt kendőzetlenül Serge szemébe is vágja, s amikor a vitába a mindig békéltető, „mindig mindenkit megértő” Yvan is beleszól, a barátságnak befellegzik.
Társulatunk színész-rendezője, a darabot színpadra állító Barabás Árpád régóta szeretett volna egy előadást rendezni a barátságról, így ezt a témát domborította ki a kézdivásárhelyi színház színészei, Lung László Zsolt, Kolcsár József és Kiss László által játszott darabban.A barátság ugyanis nagyon bedurvul a darab előrehaladtával: évtizedes sérelmek kerülnek felszínre, a trágár beszédtől a pofonig és egymás feleségének leszólásáig fajul a vita. A három ember változatos „repertoárjában” a bazmeg gyakori röptetése is teljesen helyénvaló, hiszen a szereplők olyan fokozatra kapcsolnak, hogy néha alig lehet követni. Noha a veszekedés katalizátora egy látszólagos semmiség, mégis felborul az addigi világrend, s nagyon, de nagyon nehéz az egészet visszacsinálni – ha egyáltalán lehetséges. Mégis, a darab végén támadhat egy olyan gondolatunk, hogy a konfliktust kirobbantó festmény megérte a húszezer eurót, még ha értékét nem is az alkotás esztétikája adja.
Az egyórás előadás az eddigi legnagyobb tapsot kapta az IFESZT-en, gyakorlatilag hosszú perceken keresztül tapsolt a közönség – még úgy is, hogy ezt a darabot idén tavasszal egyszer már láthatták az udvarhelyiek.Mindezt megfejelte az esti közönségtalálkozón a rendező: Barabás Árpád mondott néhány olyan mondatot, amellyel szinte könnyeket csalt a szemembe. Arról beszélt, hogy lelkesedésből, szinte semmi pénzből is lehet színházat csinálni, és nem attól lesz jó egy előadás, hogy mekkora hidraulika van a színpadon, vagy hogy mennyi pénzt fektettek a produkcióba.
A Kézdivásárhelyen elkészült Művészet díszlete minimális költségvetésből készült, és azok, akik elkészítették, az előadás alatt jegyet árultak, vagy az előadás alatt is biztosították a technikai hátteret. Lehet így is, mert a színház attól színház, hogy adott egy tér, amelyben elmegy egymás mellett két ember, és ott valami történik – fogalmazott a rendező. Minden színházi alkotót arra biztatott, hogy menjen el Kézdivásárhelyre, tapasztalja meg ezt az érzést, és kapcsolódjon be az ottani társulat munkájába.A négy Karamazov
Négy színész játszotta el a Karamazovokat, annak összes szereplőjét – a Dosztojevszkij-regény Richard Crane-féle adaptációját vitte színre jó négy évvel ezelőtt a marosvásárhelyi színház, az Albu István által rendezett előadást még mindig játsszák. Megtudtuk, hogy miért.
Albu István és a négy szereplő (Bokor Barna, Galló Ernő, László Csaba és Tollas Gábor), illetve stábjuk nagyon különleges előadást tett le az asztalra. Az orosz lélek ábrázolása mindenki számára nagy kihívás, s a Karamazov-testvérek, Iván, Mitya és Aljosa az eredeti regényben is a 19. századi orosz gondolkodásmód, illetve az egész társadalom allegorikus alakjai.
Kiemelkedő színészi teljesítményeket láthattunk, nem mindennapi térben: a színpad egy részét víz borította, amelyben élő hal úszkált, a háttérben pedig időnként eleredt az eső. A színészeknek bizony nagyon oda kellett figyelniük, hogy ne történjen semmiféle baleset (mint a közönségtalálkozón megtudtuk, a négy évvel ezelőtti bemutató előtt történt is: Tollas Gábor a lábát törte).Az egyik legütősebb rész az ördög megjelenése, Iván lidércálma – Lucifer ugyanis füves cigit szívó, Run DMC-feliratú baseballsapkás, idétlenül vihogó figuraként jelenik meg, Ivan pedig tolószékben ül, fején fülhallgatóval. A zene is nagyon maian orosz a darabban, hiszen az apa halotti torán a Zdob și Zdub formáció által feldolgozott, Videli noch című dal szól, a prostituáltak pedig az orosz himnusz Pussy Riot-féle verziójára táncolnak. Akárcsak a regényben, mindez pusztulást, reménytelenséget vetít elő, egy esőbe, hóba, kegyetlenségbe, rosszindulatba és vodkába ragadt világ megsemmisülését.
A vallatós rész (Mityát vallatják testvérei az apjuk meggyilkolásáról) is erősre sikerült. A Szmergyakovot alakító Galló Ernő figyelemre méltó mimikával dolgozik már az első percektől, meghökkentő az a rész is, amikor a félszeg papot, Aljosát alakító, a legnagyobb szentenciákat kimondó László Csaba felállítja a közönséget.A taps a Karamazovok után is percekig tartott – részesült belőle az a tátogó ponty is, amelyet Galló a tapsrendnél visszahozott a színpadra. Talán azért, hogy mindenkit megnyugtasson, nem ugyanazt a halat belezte ki az előadás alatt.
Katona Zoltán
