Organic Sound Twist mozgáselőadás a dráMA fesztiválon
Andrea Gavriliu koreográfus az OST (Organic Sound Twist) elnevezésű, első egyéni előadását hozta el a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház dráMA Kortárs Színházi Találkozójára. A zenéről szól, a zene és az ember kapcsolatáról, a bennünk szóló zenéről. Óriási fizikai erőbedobással, maximális szellemi összpontosítással tárja mindezt fel. Amiből mi, nézők csak rendkívüli kecsességét, hatalmas szakmai biztonságát és derűvel adagolt lehengerlő tehetségét látjuk.Alexandru Petre díszlete elegáns keretet ad Andrea Gavriliu színházához. A hol mélypiros, hol koromfekete balettszőnyeg közepén körkörös mintázatot látni: agytekervények labirintusa vagy bölcsességet sugárzó mandala. Mintha irányt szabna a mozgásoknak. Néha csak sávokat látunk belőle.
Sejtelmes fényekkel övezve plasztikussá válik a tér, a fekete függönyháttér hol kibővül, hol beszűkül. Látszólag. Színei Andrea Gavriliu jelmezének és közlendőjének szerves kiegészítői. Nem harsányan, nem elnyomóan. A díszlet az előadás minden más elemével egyenrangú partner. Manapság ritkán találkozunk színházban ilyennel.A zene, amiről Andrea Gavriliu beszél, amire táncol, amit mímel, mindannyiunk életének állandó és örökös része. Olyannyira, hogy már észre sem vesszük. Andrea Gavriliu rámutat arra, ami mindig bennünk van, csak nem halljuk a hangoktól a dalt. Zenei potpourrival indít. Ismert és még ismertebb foszlányokkal utal elmúlt éveit, éveinket befolyásoló történettöredékekre a három részből álló előadásában. A közönséggel nemcsak akkor kommunikál, amikor szóra bírja azokat, akiknek egy-egy dallam befészkeli magát a fülébe. Végig rajtunk tartja átható tekintetét, elmélyít gondolataiban, érzései megbizseregtetik lelkünket.
Amikor Bizet Carmenjának seguidillájára táncol, mintha egy teljes operaházi balettkar lenne a színen. Nyomokban utal klasszikus balettmozdulatokra. Játékában nemcsak a Carmenhoz, általában az operához, a komolynak nevezett zenéhez fűződő gondolatait láttatja, hanem elmeséli a Carmen–Don José–Escamillo szenvedélyes háromszög duendével telt tragikumát is, mely egyben mindannyiunk története is.
Cizellált humorának teljes arzenálját felmutatja, amikor román népzenéhez társít mozdulatsort. A kifigurázás, az idézőjelbe tétel, a banalitás leleplezése mellett ott a pátyolgató, elnéző, segítő, szerető gesztus.Egyre mélyebben enged magához Andrea Gavriliu ahogy halad táncban elmesélt helyzetjelentése. A kezdeti tornaruhából hosszúszárú bodyjával bújik elő, majd az utolsó szakaszban már csak egybefürdőruha-szerűség van rajta. Testközelségbe kerülünk, nemcsak a testével, de lelkével is. Itt vagyok, ezt gondolom a világról. Andrea Gavriliu elénk teszi eddigi szakmai tapasztalata szüzséjét.
Végül nincs már zene, a mozgás némán folytatódik az egyre halványuló fényben. Amikor minden elsötétül, a síri csendben is zsong bennünk a zene, és látjuk a pokoli feketeségben Andrea Gavriliu vibráló lelkét.
Sebesi István
Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Színház és Televízió Kar
MSZI Teatrológia, III. évf.
