A XV. dráMA első napja
Az igazság odaát van – mondja az idei udvarhelyi fesztivál mottója. Ha nem mondaná, sosem tudtam volna meg – de rákerestem –, hogy ez a lakonikus megállapítás az X-akták című sorozathoz köthető. A kortárs drámafesztiválon mindenesetre átvitt értelme van. Nyitott az értelmezési tartomány, amint ezt a színház előcsarnokában elhelyezett, keretbe állított, félig kinyitott ajtók készségesen szimbolizálják.
Rendes fesztivál- és kiállításmegnyitóval indult az egyhetes színházi esemény, Nagy Pál igazgató (Tomcsa Sándor Színház), Kósa András intézetvezető (Magyar Kulturális Központ Bukarest), Bagossy Lenke és Bagossy Levente részvételével. Bagossy Lenke a fuvolajátékával emelte a délután fényét, Bagossy Levente díszlettervező pedig az anyagot hozta a kiállításhoz: húsz díszlettmakettjét, az elmúlt évtizedekben megvalósult előadások színpadképének csodálatos precizitással elkészített doboznyi mását. A Függöny fel! díszletében a falon szépen megfestett női portré egycentis méretben, a Delila kocsmapultja mellett fekete táblán krétával írt, apróbetűs étlap. Ezt le kellett fényképeznem, majd kinagyítanom a telefon képernyőjén ahhoz, hogy kiolvashassam: gulyáslevest, gyümölcslevest, rakott krumplit is tartalmazott az
előadásnapi ajánlat.
Szerencsére az emberek nem hordanak a zsebükben apró legófigurákat vagy gesztenyefejű gyufaszálemberkéket. Ha hordanának, akkor a kiállításon valószínűleg azonnal elővennék, belehelyeznék a makettek terébe és játszani kezdenék az illető darabot. Vagy akármi mást, ami eszükbe jut. A bemutatott műtárgyak ugyanis nemcsak gyönyörködtetnek és bámulatra késztetnek, hanem valósággal hívogatnak játszani. Eredetileg egyetlen kiállításra gyűlt össze ez az anyag a bukaresti magyar intézet kérésére és szervezésében, azután hat helyszínes turné lett belőle. Soha nem jártam még ennyi erdélyi városban – mondja Bagossy Levente.
Egy szöveg nélküli független produkcióval kezdtünk: Balázs Ádám – Sárosi Áron: It’s easier if. Két fiatalember (plusz futólag egy lány) maradandóvá lett vizsgaelőadása. Cirkuszinak látszik, de poézise is van. Bizonytalanságérzetet kelt, miféle műfaj ez. Bármi legyen is, megfog, megkap. Az utolsó jelenetben váratlanul bensőséges privát befogadói viszonyra lépek vele. Ez olyan hirtelen támadt, mint egy vihar, és amíg egészen el nem ül, addig meg sem fogalmazható pontosan.
A nyitóest a marosvásárhelyieké: jöttek a nagy sikerű és nagy személyzetű Az igazság
gyertyáival. Székely Csaba 1942-1943-ban játszódó történelmi darabja erre a társulatra íródott,
ez a társulat készített belőle bombabiztos előadást. Nem hiszem, hogy akad néző, aki képes
lenne kivonni magát a történet és a játék hatása alól. Az a fajta produkció, amit akárhányszor
megnéz az ember, mindig találhat benne valami újat vagy máshogy szépet. Én most –
harmadszorra – például azt a kettőst, amikor Kovácsné Márta bözödújfalusi zsidó asszony
kirúgja kikeresztelkedett férjét. Határozott, éles jelenet, miközben gomolyog benne a tétovaság.
Hiszen egyikük sem akarja, hogy ez legyen a házasságuk vége, hogy vége legyen. Henn János
Kovács Mózese a puha fém, B. Fülöp Erzsébet Mártája pedig vas, acél. Az egyik hajlik, a másik
törik.
Éjszakába csúszott a Dálnoky Réka vezette szakmai beszélgetés, amely problémafelvetőnek bizonyult. Kár, hogy nem tud itt lenni a szerző és Sebestyén Aba rendező – jegyzik meg színészek, nézők. Később hozzászólok. Amikor hozzászólok, mindig megbánom. Amikor nem, néha azt is. Most például elmulasztottam mondani, milyen gyengéden szeretnivaló Kiss Bora Sárika-alakítása.
Több színház, mint nap – ez jön most. Nem beszélni – mondom magamnak, – nézni. Érezni, gondolni. Legfeljebb írni néha, egy kicsit.
Stuber Andrea