Egy klasszikus és egy kortárs drámával folytatódott szerdán a „Milyenek is vagyunk mi, emberek?” kérdésre választ kereső darabok seregszemléje az IFESZT-en.A belénk kódolt tragédia
Keresztes Attila rendező a nagy norvég drámaíró, Henrik Ibsen egyik kései művét, a Hedda Gablert vitte színre tavaly a marosvásárhelyi színházban. A darabot azóta is játsszák, nem mellékesen a címszerep megformálásáért Varga Andreát, a Tompa Miklós Társulat színésznőjét választották a legjobb női főszereplőnek az idei Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján. Keresztesnek ez a második darabja az IFESZT-en a vasárnapi Mártírok után.
Hedda Gabler története a 19. századba röpít vissza, s mint oly sok Ibsen-dráma, az akkori arisztokrácia, illetve értelmiség életébe, vívódásaiba nyújt betekintést.
Sorsdráma ez, egyfajta női Hamlet, ha úgy tetszik: a büszke, kimért, hűvös, de boldogtalan Hedda Tesman, lánykori nevén Hedda Gabler unalmas irodalomtörténész férje, Jörgen és annak vénlány nénikéi, a bohém Brack bíró, illetve a züllött, de kivételes tehetséggel megáldott, titokzatos író, egykori kedvese-barátja, Ejlert között örlődik. Habár látszólag mindene megvan, mégsem boldog, nincs egyetlen őszinte mosolya vagy jó szava a környzetéhez, jellemzően sötét ruhában jár, nem mozdul ki a lakásból, és még az ablakokat is lesötétíti. Amikor pedig barátságos vagy viccel, akkor a legfélelmetesebb – például abban a jelenetben, amelyben sorozatosan a bíró mellé lő megboldogult arisztokrata édesapjától örökölt, folyton kéznél tartott, töltött pisztolyokkal.
Nem találja a helyét, ahogyan a többiek sem, s ez mai korunkra is jellemző: az értelmiség, a tanult emberek egy része félszeg emberi roncsként, szárnyaszegett lelki betegként emészti önmagát, ahelyett, hogy tenne valamit a legszűkebb környezetében, vagy legalább őszinte lenne saját magához, azonosítaná érzelmeit.A nappali falán Ibsen portréja vigyázza a történéseket, de a vetített képet értelmezhetjük úgy is, hogy egy kísértet, mondjuk Hedda katonatiszt édesapja tűnik fel időnként, és befolyással van lánya életére még holta után is. A tér minimalista, csupán egy ágy, egy zsámoly és egy régi zongora van a helyiségben, de a nézőnek abszolút nincs hiányérzete, főként, ha a rideg teret a főszereplő sivár lelkivilágával azonosítja. Legfeljebb az nem érthető, hogy ilyen körülmények között miért nem lehet boldogan és önfeledten élni, de hát a skandináv lélek másfél évszázaddal ezelőtt is furcsa volt, nemcsak ma.
A régi „barát”, Ejlert megjelenése felkavarja az állóvizet a szerelem nélkül élő Hedda és férje körül, s onnantól már sejthető, hogy senki sem kerülheti el a sorsát – az öngyilkos hajlamú Hedda legalábbis biztosan nem, de az önveszélyes író viselkedése is előbb-utóbb tragédiához vezet. Az egyik legfelkavaróbb és technikailag szépen megvílósított jelenet az, amikor Hedda elégeti az író addigi főművének tartott, fényes karrierrel kecsegtető kéziratát – mintha Ejlert egész addigi életével számolna le, mintha őt magát vagy az emlékét semmisítené meg rítusszerűen.A tűz általi megtisztulás akár sikeres is lehetne, Hedda fellélegezne, ha az utolsó jelenet nem tartogatna nyugtalanító fejleményeket: férje, a kissé élhetetlen, de a művet csodáló Jörgen Tesman megpróbálja rekonstruálni Ejlert írását, de közben figyelmen kívül hagyja, hogy felesége „menthetetlen” helyzetbe kerül. Hedda pedig büszkén, hűvösen, tette költőiségének tudatában teszi meg azt, ami elkerülhetetlen. Pont úgy, ahogyan az életét élte. A szép, rendes család
A Magyar Mátrix című Garaczi László-darabot a dráMa után másodszor játszták a színház előterében, a bemutatót követően egy alkalommal előadták a Mokkában is. A szerda esti előadáson érződött, hogy a bemutató óta összeállt a darab, az öt színész (Pál-Varga Márta, Barabás Árpád, Nagy Norbert, Kőmíves Boróka, Vadász Bernadett) játéka jóval felszabadultabb, könnyedebb lett azóta.
Petya (Péter, na), a rockzenészből lett informatikus és Bea („Beááácska”) egykori tornászválogatott egy kertmoziban (nyáron!) találkoznak, ebből a találkozásból pedig egy szép család sarjadzik – a szép család történetét egy tévéshowban osztják meg a nézőkkel. Garaczi iróniája néha annyira keserű és szúró, hogy már-már zavaró – pontosan erre világít rá Tóth Árpád rendezése is: ami egyeseknek nagyon nevettető és vicces, az mások számára szomorú, tragikus.A házaspár két lánya, a csinibaba Kriszta és a „kövér”, de látszólag sokkal barátságosabb Emese is sokszor saját magának mond ellent, mindennapjaik tele vannak bizonytalansággal, képmutatással, kettős játékokkal. Az is egyszerre vicces és tragikus, amikor a feleség rájön, hogy a férj nem egy hús-vér nővel „csalja”, hanem az Iphone-jára saját maga által „teremtett” lénnyel. Az egyik legtipikusabb magyar jelenet a balatoni nyaralás, amelyben apu azért iszik rossz fröccsöt, hogy a lányoknak másnap sült hekket és kürtőskalácsot vehessenek – ezt a párbeszédet Fészbúk-mosoly kíséretében, fotózás előtti pózba feszülve folytatják le, utalva arra a társadalmi jelenségre, amely szerint a nyaralás olyan, amilyennek a közösségi hálón megjelent fényképek mutatják.
A showműsor vezetőjét alakító Esti Norbert kiválóan formálta meg Kriszta mindkét szeretőjét is: az izomagyú, agresszív vadbarmot, aki a lány szerelmére vágyik – hiába –, illetve a görnyedt, nagyvárosi geeket, akinek a legújabb típusú telefon sokkal fontosabb a lánynál.
Nagy az isten állatkertje, s aki azzal menne ki az előadásról, hogy „jó-jó, de mi nem ilyenek vagyunk”, az álljon meg egy picit, és egy levegővétel után gondolja át még egyszer az egészet. Lehet, hogy meg fog lepődni. Vagy lehet, hogy akkor esik le egy-egy elhangzott mondat, amely tűként hatol a bőr vagy a köröm alá.
