2019 SZEPTEMBER 21. SZOMBAT, 12:42
A magyar dráma napját 1984 óta ünneplik Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.

A Magyar Írószövetség vetette fel, hogy Az ember tragédiája első színrevitele előtti tisztelgésként szeptember 21. legyen a magyar dráma ünnepe. A kezdeményezéssel a magyar drámairodalom értékeire szerették volna felhívni a figyelmet, és ösztönözni akarták az írókat újabb művek megalkotására.
Madách Imre 1859. február 17-én kezdte írni élete fő művét, amelyet 1860. március 26-án fejezett be. Az ember tragédiája a Kisfaludy Társaság támogatásával 1861-es évszámmal, de 1862. január 16-án hagyta el Emich Gusztáv nyomdáját. A Tragédia a magyar irodalom egyik legnehezebben értelmezhető alkotása, az emberiség sorsáról való töprengés drámai költeménye, amelynek üzenetét újabb és újabb színpadra állítások próbálják megfejteni, értelmezni.
A mű ősbemutatóját 1883. szeptember 21-én a Nemzeti Színházban tartották (Madách ekkor már csaknem húsz esztendeje meghalt). Az addig csak irodalmi körökben ismert drámát Paulay Ede igazgató, az intézmény főrendezője vitte színre. A látványos sikerhez a színház technikai felszereltsége is hozzájárult: az első ízben alkalmazott villanyfény, a jól működő süllyesztő és a megnövelt színpad. A valódi sikert azonban a szereplők aratták: Nagy Imre Ádámként, Jászai Mari Évaként, Lucifer szerepében pedig a pályakezdő Gyenes László lépett színpadra, utóbbi haláláig megtartotta szerepét a Nemzeti Színházban. A kísérőzenét Erkel Gyula szerezte, Ádám jelmezeit Paulay tervezte, ő rajzolta meg a díszletek vázlatát is. Az ősbemutató óta eltelt csaknem 140 évben számos magyar és külföldi színház tűzte műsorára a darabot.

Díjátadóval, nyílt próbákkal, kulisszajárásokkal ünnepel a színházi szakma
Pénteken Kötő József erdélyi dramaturg, színháztörténész életpályájának szentelt emlékülést a Petőfi Irodalmi Múzeum – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. Szombaton, a magyar dráma napján Bitskey Tibor Kossuth-díjas művész, a nemzet színésze születésének 90. évfordulója alkalmából a MASZK Országos Színészegyesület és a Nemzeti Színház emléktáblát avat a művész volt lakóhelyén, a II. kerületi Toroczkó köz 2. szám alatt. Ezzel a MASZK és a Nemzeti Színház egy sorozatot indít el, amelynek során a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, elhunyt művészek lakóhelyeit emléktáblákkal jelöli meg.
Szombaton rendezik meg a Színházak éjszakáját is, amelynek rendezvényei kapcsolódnak a magyar dráma napjához. Az idei eseményen harmincnégy budapesti teátrum várja a közönséget kulisszajárásokkal, nyílt próbákkal és mintegy kétszáz egyéb programmal, de vidéken – például Miskolcon, Kecskeméten, Nyíregyházán, Szombathelyen és Debrecenben – is készülnek programokkal. A magyar dráma napját a határon túl is megünneplik, a székelyudvarhelyi dráMA színházi találkozón például a szervező Tomcsa Sándor Színház egy ifjúsági előadását láthatja a közönség.
A Színházi Kritikusok Céhe idén 40. alkalommal ismeri el az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit. A díjátadó gálát a magyar dráma napjához kapcsolódva vasárnap tartják a Katona József Színházban, ahol a szervezet életműdíját ezúttal Pogány Judit veheti át, és posztumusz különdíjjal tisztelegnek a nemrég elhunyt Radnai Annamária dramaturgi és fordítói munkássága előtt.
A céh díjaira öt kategóriában várományos a Miskolci Nemzeti Színház A velencei kalmár című előadása és a Radnóti Miklós Színház 10 című produkciója. A független előadások közül négy kategóriában jelölt Az Ügy, három kategóriában pedig a Megfigyelők. A gála rendezője Markó Róbert, műsorvezetője Ötvös András lesz.
Forrás: MTI, Színház.org