Gyermekmegőrző januárban

Volt már úgy, hogy nagyon szeretett volna kimozdulni és megnézni egy előadást, de le kellett mondania róla, mert nem volt kire hagyni a gyerekeket?

Amíg az előadást élvezi, mi az oszlopos teremben berendezett játszóházban vigyázunk a gyerekekre, Rózsa Sarolta foglalkozásvezető, Derzsi Réka rajztanárnő és Simó Hargita néptáncoktató felügyelete mellett. Mesélünk, táncolunk, rajzolunk, kézműveskedünk és egy percig sem hagyjuk unatkozni őket.

Várjuk a 4 év és 10 év közötti gyerekeiteket! A helyek száma korlátozott max. 20, így kérjük, mihamarabb jelentkezzenek! A gyermekfelügyelet ingyenes az aznapra érvényes színházjegy/ bérlet felmutatásával.

Januárban a következő előadásokon vehető igénybe a szolgáltatás: Elveszett levél, január 17-én, pénteken 19 órától, illetve a MAFESZT ideje alatt, a Csíki Játékszín Sirály előadása közben (január 23. csütörtök, 19 óra).

A gyermekmegőrzőre feliratkozni a 0759-076-461 telefonszámon a foglalkozásvezető Rózsa Saroltánál lehet, legkésőbb 24 órával a foglalkozás előtt.

Megosztás:

További hírek