Június 23-án a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vezetősége a sajtó képviselőit azzal a céllal hívta össze, hogy évadzáró értékelőt tartson, és ugyanakkor az új színházi évadot ismertesse. Nagy Pál igazgató, valamint Barabás Árpád művészeti vezető felvezető beszédükben elmondták, hogy a 2022/23-as évaddal a színház egy nagyon mozgalmas, sűrű, a társulatot igénybe vevő évadot tudhat maga mögött.
Összegzésként elmondhatjuk, hogy több, mint 35.000 nézőt láttunk vendégül és 170 előadásunk volt, ebből 43 vendégelőadás. A temérdek előadásszámból az Udvarhely Bábműhely is derekasan kivette a részét, 41 előadással. Nagy sikernek örvendett a szinT színháznevelési programunk keretében játszott #kivagyok tantermi előadás, amelyet a Vérszirommal együtt a következő évadban is műsoron tartunk.
Nagy Pál elmondta, hogy a következő évadban is együtt folytatják a munkát Barabás Árpád művészeti vezetővel. Hangsúlyozta, hogy Veres Orsolya színésznő, aki Száll a kakukk fészkére előadásban vállalt beugró szerepet, tavasztól a társulat állandó tagja lett, az EXiT előadásban vállalva nagy feladatot, ilyenképpen 16 személyre bővült a társulat színészeinek száma.
A művészeti vezető kiemelte, hogy a 2023/2024-es évad egy komplexebb év lesz, mivel a 25. évfordulóját ünnepli a színház, ennek ellenére igyekeznek egy frissebb, szellősebb évadot tervezni, úgy, hogy mindenkinek legyen feladata, viszont az évad második felére ne legyen leterhelve a társulat.
Négy új nagyszínpadi előadást tervezünk színpadra vinni, amelyek a bemutatás tervezett sorrendjében a következők: Darvas Benedek – Pintér Béla Parasztopera (r. Györfi Csaba) című produkciója, ennek a tervezett bemutatója novemberben lesz, és aminek a létrejöttében közreműködnek az Udvarhely Néptáncműhely táncosai és a Kedves Zenekar tagjai is. Ezt követi decemberben Georges Feydeau Zsákbamacska c. komédiája, amit a társulat művészeti vezetője, Barabás Árpád állít majd színpadra. Ez szintén koprodukcióban fog elkészülni, közösen a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrummal. Ezt az előadást láthatja majd egyébként szilveszterkor is az udvarhelyi közönség. Székely Csabának a Tízparancsolat tematikáját átjáró drámáját, a 10-et (melynek Romániában magyar nyelven ez lesz az ősbemutatója) Rusznyák Gábor magyarországi rendező rendezi, a sort pedig egy nagyszínpadi gyerekelőadás zárja, Tamási Áron mesejátéka, az Ördögölő Józsiás (r. Szabó Attila).
Ezeken kívül még két új stúdióelőadást tervezünk színre vinni: a Kondi (r.: Kató Zsolt) c. egyéni előadás szeretnénk befejezni továbbá a Cédric Chapuis Élet-Ritmusra-darabját, Márkó Eszter rendezésében. A korábbi években bemutatott produkciók közül további tizenötöt műsoron tartunk a nagy érdeklődésre való tekintettel: A hétszépségű királykisasszony szabadtéri bábos játékot, a Tamási-regényből született Ábel. Rengeteg című drámát, az Afterparty improvizációs előadást, az Aranyszívű Juliska bábos mesét, Az öreg király hagyatékát, ami egy álmokból szőtt bábjáték és a Béka-királykisasszony bábelőadást, a Hat szereplő szerzőt keres Pirandello-drámát, a #kivagyok és Vérszirom című színházi nevelési előadásokat, a Nyolckor a bárkán mesejátékot, a Leenane szépe fekete komédiát, az EXiT-KiJÁRAT c. kortárs drámát, a Petőfi-versekből készült Petőfi-Szelfi költészet-játékot, az Orbán Balázs kalandozásait, illetve a Száll a kakukk fészkére című drámát is.
Az előző évadokhoz hasonlóan idén is kikértük a közönség véleményét, akik megszavazták a 2022/23-as évad legnépszerűbb színészét és színésznőjét: Jakab Tamás, illetve Mezei Gabriella személyében. A belső szavazás eredményeként a társulat tagjai szintén Jakab Tamást választották az évad színészének (Deszka-díj), illetve Máthé-Miklós Mónika ügyelőt az évad háttérmunkásának (Kulissza-díj). Az idéntől egy új elismerést jelentő díjat is bevezettünk, a Cameo-t (ez a legkisebb szerepben legjobban teljesítő színészt díjazza), amelyet ezúttal Nagy Xénia-Abigél számára szavazott meg a társulat. A színház igazgatója kitért arra is, hogy az új repertoárunkból a legnagyobb tetszésindexet az EXiT és az Ábel.Rengeteg színpadi előadásaink kapták, míg a forradalom.ma koprodukciós előadásunkért kaptuk a legtöbb elismerést. Kiderült az is, hogy a Margó interaktív műsorfüzetet is egyre többen követik, „forgatják”.
Június 12-én meghirdettük az új bérletrendszerünket, amelyben a színházunk négy nagyszínpadi előadása: az Ábel. Rengeteg, Parasztopera, Zsákbamacska és a 10 mellett egy csíki vendégelőadás szerepel, a nagysikerű Hegedűs a háztetőn c. produkció, továbbá az Udvarhely Néptáncműhely Ritka magyar c. előadása is gazdagítja majd a nézői kínálatot. Érdemes mielőbb megváltania bérleteket, mert az idő függvényében lépcsőzetes kedvezményben részesítjük a bérletet váltókat.
Barabás Árpád végezetül elmondta, hogy a nyár folyamán folytatjuk a szervezését a 14-ik dráMA kortárs színházi találkozónak, amelyre szeptember 18-23. között kerül sor, október 21-24-e között pedig a XIV. Nemzetiségi Színházi Kollokviumot látjuk vendégül.
Időközben megújult a színház honlapja is: minden fontosabb információt a most induló, átszervezett dizájnú honlapunkon (szinhaz.ro)lehet majd elérni. Emellett elkezdjük a felkészülést a színházunk megalapításának következő évben esedékes 25 éves évfordulójára, amelyről majd az évadkezdéskor számolunk be részletesen.
A társulat az évadot a már szokásos közös szabadtéri bográcsos évadzáró mulatsággal búcsúztatta.
Székelyudvarhely, 2023. június 23.
a Tomcsa Sándor Színház sajtóközleménye