Loading Események

Előadás részletei

Bemutató 2022. január 30.

Minden egér szereti a sajtot

4+

Leírás

Köztudomású tény, hogy az egerek szeretik a sajtot, illetve félnek a macskától, a rágcsálók világában viszont azt is tudják, hogy szürke egerek ki nem állhatják a fehér egereket, és fordítva. Történetünk egy szürke egércsalád lakhelyéül szolgáló óriási sajtban játszódik, ahová váratlanul beköltözik egy fehér egércsalád. A hirtelen támadt szomszédság nem válik hasznára az ősi viszálynak. Ám, míg a szülők kígyót-békát hordanak egymásra, utódaik, a szürke Soma és a fehér Fruzsi között szerelem szövődik, ami nem ismer bundaszínt. Az egérgyerekek önzetlensége feloldani látszik az örök szürke-fehér ellentétet, hiszen végső soron a sajt szeretetében és a macskától való félelemben a világ egerei között nincs különbség.

Urbán Gyula, író, bábrendező Minden egér szereti a sajtot című mesedarabja először 1981-ben, képernyőkön került a gyerekközönség elé, a Magyar Televízió gyártásában készült zenés bábfilmmel az bevonult a legendás magyar mesefilmek sorába. Később rádiójáték formájában is megjelent, az elmúlt négy évtizedben pedig számos magyarországi színház repertoárján feltűnt, leginkább bábelőadásként.

Gyergyószentmiklósra élő szereplős produkciót álmodott meg az előadás rendezője, Bartha Boróka, aki ez alkalommal először próbálja ki magát a színpad másik oldalán: rendezőként.

Játsszák

actor-img

Szeréna mama

2

actor-img

Albin papa

1

actor-img

Fruzsina, a lányuk

1

actor-img

Lidi mama

1

actor-img

Márton papa

1

actor-img

Soma, a fiuk

1

actor-img

Nagy Macska Mágus, Jozefina papagáj, Zakariás, vándorzenész és bábos

1

Díszlet, jelmez

Márton Erika

Részletek

Rendező: Bartha Boróka
Szerző: Urbán Gyula
Helyszín: nagyszínpad
Műfaj: mesejáték
Előadás nyelve: magyar

Stáb

Zenei vezető: Cári Tibor
Díszlet, jelmez: Márton Erika

Értékelés