Loading Események

Előadás részletei

Bemutató 2017. január 10.

Júlia – Párbeszéd a szerelemről

1+
Az előadás időtartama: 02:00:00

Leírás

A Csokonai Színház Debrecen és a Pesti Magyar Színház koprodukciója.

 

A Júlia – Párbeszéd a szerelemről című monodráma a szerző, Visky András családjának tragikus sorsát mutatja be. Édesapja Magyarországon képzett református lelkész, aki fiatal feleségével a második világháború után Magyarországról „átszökik” Erdélybe, hogy a nyáját szolgálja. Az 1956-os ideológiai tisztogatás következményeként 22 év börtönre ítélte őt a román kommunista diktatúra. Nem sokkal később feleségét, Júliát hét gyermekével kitelepítik a Duna-delta Gulágjába. Azt sem tudja, hogy férje él-e még. Júlia az emberpróbáló helyzetben is a szerelemről és a hűségről ad tanúbizonyságot. Hűséges marad Istenhez, férjéhez és a magyarsághoz.

 

„Amikor Ráckevei Anna Júlia alakítását láttam Pesten, arra gondoltam, hogy a sokféle Júlia után, akiket a világ különböző színpadain láthattam, most valóban az idő túloldaláról visszaszóló Júliával találkozhattam. Lélek-finom anyagú Szabó K. István rendezése, fényből, zenéből, tehát a lélek anyagaiból van összerakva.”

Visky András

Játsszák

actor-img

Júlia

Ráckevei Anna Jászai-díjas, Kiváló Művész

Részletek

Rendező: Szabó K. István
Szerző: Visky András
Helyszín: stúdió
Műfaj: monodráma
Előadás nyelve: magyar

Stáb

Látványtervező: Szabó K. István
Ügyelő: Sárkány Gyula

Értékelés