„Az indulatok játéka – ekképp nevezném az előadást, ha egyáltalán egy-két szóban lehetne jellemezni. Talán túlságosan is harsány, hisztérikusan hátborzongató, tragikus előadásmódban adták elő a darabot a színészek. A hatás nem maradt el, a nézőtéren ülők egy-egy hangos kiáltásra összerezzentek, érezhető volt a feszültség, a lélegzet is elállt egy-egy pillanatra, amikor Ártó Mihály (Dunkler Róbert) egykori felesége szerelméért, gyerekeiért való vágyakozásában levetkőzte emberi mivoltát, hol a földön fetrengett, hol az asszony szerelméért rimánkodott, hol üvöltött, mint a sebzett vad. A Lány, vagyis a Sors hangja (Boér Orsolya) határozottan, néhol kísértetiesen szólt, figyelmeztetve az embert gyarló voltára.”
Nagyálmos Ildikó – Udvarhelyi Híradó, 2002. március 27.
