„Minden Don Juan mögött ott ül az unalom, akármilyen bravúrosan takarja el a játék. Az unalom, mely nem ásít, csak tréfálkozik. Unatkozik egy szellem, mely a föltétlenre szomjazik, s úgy érzi, sose találhatja meg.” /Max Frisch/
Max Frisch egy egészen másfajta Don Juant körvonalaz, mint amit a donjuanizmus és az egész Don Juan (a csábító) mítosz előszeretettel a zászlajára tűz. Ahogy Camus abszurd embere, aki a vég kérlelhetetlenségének tudatában mégis folyton-folyvást cselekszik, ez a Don Juan is – annak ellenére, hogy tudatában van annak, hogy sohasem érheti el – az abszolútra áhítozik. Attitűdje tehát, ebből kifolyólag, kissé melankolikus, melyben jól megfér egymás mellett a tréfa, a humor, a filozófia, valamint a szenvedélyes lendület.
