Tompa Miklós Társulat, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
Bözödújfalu az 1940-es évek elején még látszólag a nyugalom szigete, ugyanis megférnek itt példás békességben a legkülönbözőbb vallások, felekezetek és világnézetek. Itt él többek között egy kis székely közösség is, akik a középkor óta követik a zsidó szokásokat. Ők a szombatosok. Többségük a tizenkilencedik század második felében be is tér az izraelita vallásba, és mire történetünk elkezdődik, ők addigra már zsidó identitással rendelkező székelyek. Háborítatlanul élnek együtt a falu többi lakójával, ám amikor Észak-Erdélyt Magyarországhoz csatolják, a budapesti politika hirtelen betör az életükbe. A származás és a vallási identitás ettől fogva élet-halál kérdésévé válik.
Székely Csaba Az igazság gyertyái című műve a bözödújfalusiak megpróbáltatásainak állít emléket. A szerző mély empátiával és sajátos humorral fordul e kifejezetten megrendítő téma felé. Egy olyan közösség életébe nyerünk bepillantást, akik mindig is jól megfértek egymással, kivéve a történelemnek abban a négy évében, amikor a hatalom erőszakkal beleszólt az életükbe. A mű ezt a négy évet meséli el.
A produkció 2024-ben két kategóriában is elnyerte a Román Színházi Szövetség (UNITER) díját: a legjobb, ősbemutatóként színpadra alkalmazott szövegnek járó UNITER-díjat a darab szerzője, Székely Csaba, míg a legjobb zene és sound design-t méltató elismerést Cári Tibor, az előadás zeneszerzője vehette át.
Zenészek:
Kostyák Márton (nagybőgő)
Leon Zsolt (brácsa)
Makkai István (klarinét)
Málnási Zoltán (ütőhangszerek)
Sipos Péter (hegedű)