Az évad utolsó bemutatója a Tomcsa Sándor Színházban

Színházunkban a 2024/25-ös évad utolsó bemutatójára kerül sor május 8-án. Ugyanakkor – a hamarosan kezdődő energetikai felújítás miatt – jó ideig nem lesz bemutató ebben az épületben. Ezért is érdemes eljönni e hét csütörtökjén 19 órától a Black Comedy premierjére. De hogy még mi minden miatt éri meg jegyet váltani, a készülő előadás stábja, valamint a színház vezetősége elárulta.

Barabás Árpád művészeti vezető elmondta, hogy közel húsz évvel ezelőtt része volt egy azóta is maradandó színházi élményben, amely előadást Mohácsi János vitte színpadra. Ezért kinevezése után az első rendező volt, akit meghívott a Tomcsa Sándor Színházhoz. Szerinte egyre ritkább manapság az olyan rendező, aki a színészt megbecsüli, aki színész-barát és pedagógus. „Színészként az a rendező marad meg leginkább, akitől kapsz valami maradandót, amit betehetsz a hátizsákodba. Fontos, hogy ilyen emberek is jelen legyenek az életünkben.” – összegezte Barabás.

A rendező hozzátette, hogy ő is nagyon sokat tanul a színészektől, mert ez egy kölcsönös folyamat. „A néző nem a rendezőt, a díszlet- vagy jelmeztervezőt fogja látni a színpadon, hanem a színészt. Ebben pedig iszonyatos munka van.”

A viszonylag népes stábból többen is megjelentek a sajtótájékoztatón, így jelen volt Mohácsi István dramaturg, a mű fordítója, aki a testvérével való együttműködésről elmesélte: „Bátyám tíz évvel idősebb nálam, így ő már sikeres rendező volt, amikor én még gimnazista. Felnéztem rá, azt láttam, hogy nagyon szeret olyan emberekkel együtt dolgozni, akik ötleteket adnak neki, és beindítják a rendezői agyát. Körülbelül harminc éves lehettem, amikor elkezdtünk közösen dolgozni. Lassan rájöttünk, hogy tud ez nagyon jól működni. Most már nagyon komoly dolgok vannak mögöttünk, amibe persze a kudarcok, tanulságok is beletartoznak.”

2000-től a Mohácsi fivérek párosa Kovács Márton zeneszerzővel is kiegészült, aki elmondta, hogy számára nagy ajándék az élettől, hogy a rendezővel néhány szóból is értik egymást, egy nyelvet beszélnek. „Azt szeretem a legjobban a színházban, ha a zene élőben szólal meg. Amikor lehet, erre törekszünk. A Black comedy viszont kivétel ez alól, hiszen ez az előadás nem hagy helyet az élő zenének. Viszont egy érdekessége a zenének, hogy megszólalnak benne hangszeren Esti Norbert és Jakab Tamás színművészek.”

Nagy Pál színházigazgató húsz évvel ezelőtt ugyancsak a POSZT-on találkozott először a rendező előadásával. Erre reflektálva, felhívta a figyelmet a korábbi Pécsi Országos Színházi Találkozó fontosságára, amelyen nem csak értékes színházi élményekkel lehetett gazdagodni, hanem kiváló terep volt az ismerkedésre, kapcsolatrendszer kialakítására is. Ugyanakkor fájlalja, hogy mára megszűnt annak lehetősége, hogy erdélyi színházak képviselői delegátusként részt vegyenek ilyen horderejű anyaországi színházi találkozókon.

Mohácsi János kiemelte, hogy a világszinten befutott Peter Shaffer szerzőnek egy nagyon egyedi, zseniális ötletét aknázták ki a végletekig. Ugyanis a történetben az áram kimaradásával egyidőben gyúl fény a színpadon. Az előadás kuriózuma ez a fordított mechanizmus, amelyre nagyon kevés példa van a színháztörténetben.

A jelmezt Remete Kriszta, míg a díszletet Khell Zsolt tervezte.

Május 6-án, kedden 19 órától nyilvános főpróbát tartunk, amelyre jelentkezőket várunk. Az első 50 érdeklődő részt vehet a premier előtti premieren, amelyre az alábbi űrlapon lehet jelentkezni: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdhA43Vma2c72mWqkTUTiy0bg-rMNpbsU-Roj37BnyN7XsR5g/viewform?usp=header

Fotók: Hodgyai István, Hargita Népe

2025. május 5.

                                                                    a Tomcsa Sándor Színház sajtóközleménye

Megosztás:

További hírek