Balgák a holdfényben a dráMA színházi találkozón
Teodor Mazilu drámaíró korán halt meg, csupán ötvenévesen 1980-ban. Nem érhette már meg színdarabjainak cenzúrázatlan előadásait az 1989-es forradalmi változásokat követően. A hetvenes évek egyre levegőtlenebb kulturális világa Mazilut a sorok közötti üzenetekre kényszerítette.A bukaresti Bulandra színház 1963-ban mutatta be Proștii sub clar de lună (Balgák a holdfényben) című darabját Lucian Pintilie rendezésében. Később, 1979-ben a marosvásárhelyi színház magyar társulata is műsorra tűzte. Ott Kincses Elemér volt a rendező.
A Tomcsa Sándor Színház dráMA Kortárs Színházi Találkozója alkalmából a suceavai Matei Vișniec Városi Színház hozta el Teodor Mazilu remekét Székelyudvarhelyre. Caragialét és Ionescot szokták emlegetni Mazilu munkásságának elemzésekor. Valóban, a Balgák a holdfényben szereplőinek szövevényes viszonyai a halhatatlan tragikomédiákat és abszurdokat idézik.A rigurózus pénzügyi ellenőr, Emilian (Răzvan Dănuț) felesége, Ortansa (ClaraPopadiuc) lázadozik. A szenvedélyes fiatalasszonynak elege van férje törvénytiszteletéből. Pont fordított a helyzet a korrupt ügyletekből gazdagodó Gogu (Cătălin Ștefan Mîndru) és felesége, a légynek sem ártó Clementina (Delu Lucaci) esetében. Itt Gogu a csélcsap, Clementina könyörögve láncolná magához, és terelné el az alvilági csábítások útjáról. Az előadás kimért tempóban gabalyítja a négyük között fonódó kapcsolati háló. Emilian vizsgálja Gogu kétes pénzügyeit, közel a lebukás, a börtön. Gogu kétségbeesetten keresi a kiutat. Emilian az elvek és az érzelmek közötti döntésre kényszerül.
Az egymásra licitáló poénok sorozata végeláthatatlan. Szózuhatagok és brechtien moralizáló dalbetétek (zene: OvidiuIloc) váltják egymást. Emilian munkatársa Vasilica (Diana Lazăr), Ortansa anyja (Bogdan Amurăriței) és Ortansa apja (Constantin Tache Florescu) esetlenül, mégis drukkolva rezonál a cselekmény rezdüléseire.A commedia dell‘arte-t az abszurd színház hagyományaival elegyíti Anca Bradu rendező az előadásban. A kicsempézett műtőt vagy tán mosodát idéző színpadi térben (MariaMiu képzőművész-díszlettervező munkája) szimmetrikusan kialakított játékrendet, képvilágot diktál színészeinek. A szöveg rendkívüli töménységét szándékosan nem oldja fel. A hosszadalmas replikák társadalom-karikizálóak. Aktualitásuk lehengerlő.
Mazilu látnok volt valószínűleg, mint előtte Ionesco és Caragiale is, ahogyan mindenki más is, aki ennyire behatóan ismerte a gyarló emberi lelket és a társadalom javíthatatlan hajlandóságát a rosszra. A mai közéleti-politikai televíziós műsorok ugyanúgy ontják az együgyű bizonyítványmagyarázatot, mint ahogyan Anca Bradu mondatja színészeivel Mazilu szentenciáit.
Sebesi István
Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Színház és Televízió Kar
MSZI Teatrológia, III. évf.
