Az IFESZT olasz módra kezdődött, csetepatéval, veszekedéssel, balhéval. Persze csak a színpadon.
A 9. Interetnikai Színházi Fesztivál egy tízperces megnyitóval indult, amelyen Nagy Pál színházigazgató és Gálfi Árpád polgármester köszöntötte a jelenlevőket. Az igazgató megköszönte Székelyudvarhely Önkormányzatának és az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) vezetőjének, Laczikó Enikő államtitkárnak a hivatal hathatós támogatását, mely biztosította a rendezvény megszervézését, és tolmácsolta Zsehrásznky István újságírónak, az IFESZT egyik ötletgazdájaként írt üzenetét.
Bekő Fóri Zenkő, a Tomcsa Sándor Színház társulatának tagja olvasta fel Laczikó Enikő államtitkárnak a fesztivál szervezőihez és nézőihez írt meleghangú levelét. Majd beindult a fesztiváli nagyüzem, ahol a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadása volt az első a sorban. Egy klasszikus olasz komédiát, a Chioggiai csetepatét, Carlo Goldoni művét gondolta újra Sardar Tagirovsky és a társulat, a darabot tavaly év végén mutatták be.
Mint Al Banóék Sanremóban: bazi nagy olasz lagzi
A szövegen nem sokat változtattak, de a díszlet, a jelmezek a hetvenes-nyolcvanas évek Olaszországát idézték – a nézőnek kicsit olyan érzése támadt, mintha vasárnap este bekapcsolta volna a RAI Uno televíziós csatornát, ahol zenés varieté megy. Az olaszok nagyon szeretik a mai napig ezeket az esti tévéműsorokat, amelyekben hangosan vitatkoznak, közben pedig slágerek mennek. Az egészben az a szép, hogy számunkra bármennyire is mulatságosnak hatnak, ezek kőkeményen őszinte és egyenes párbeszédek, veszekedések, viták – pontosan úgy, mint ahogy Goldoni két évszázaddal ezelőtt megírta a kisváros halászcsaládjai közötti vérre menő vitákat, verekedéseket és igazságtételt.
Tulajdonképpen egy félreértésből indul a bonyodalom a kisvárosban, ahol a nők csipkét vernek, a férfiak halásznak a tengeren – aki pedig éppen nincs a vízen, az a nőknek próbál kedveskedni. Közben a nők mind férjhez szeretnének menni Chioggiában, ahol a férfiak egyre fogynak, mert a kevésbé szerencsés halászok sajnálatos módon a tengerbe vesznek. A konfliktus kirobbanásához annyi is elég, hogy Toffolo sütőtökkel kínálja meg Luciettát: ezt többen meglátják, és kitör a balhé, az ügyben a bíróságnak kell rendet tennie. A konfliktust a chioggiai nők gerjesztik: pletykáikkal, rosszindulatú megjegyzéseikkel addig ingerelik a tíz hónap után, tájékozatlanul hazatérő férfiakat, amíg igazi olasz csetepaté alakul ki a halászcsaládok – nők és férfiak – között.
Eltelt kétszáz év, de könnyen magunkra ismerhetünk ebben a történetben, amely egyszerre olaszosan szenvedélyes és keserédes: az élénk kisvárosi élet pezsgésében szánnivaló, szomorú sorsokat is felfedezhetünk. Mindezt a rendező nyakon öntötte a néhány évtizeddel ezelőtti olasz slágerekkel, Chioggia kis tere helyett így inkább a sanremói dalfesztiválon érezhette magát a néző.
Tegyük hozzá gyorsan, hogy nagyon el volt találva a csetepaté-komédia és az olasz slágerek kombinációja – egyrészt fokozni lehetett ezzel a temperamentumos, ordibálós, veszekedős jelenetek komikumát, másrészt kellemes volt elképzelni azt, hogy a szentgyörgyi színészek talán egy komplett olasz zenei estet is be tudnának mutatni.
A szentgyörgyi társulatnak vannak olyan tagjai, akik tudnak hangszeren játszani – az előadásba így egy komplett zenekart lehetett beállítani, a dalokat élőben el lehetett játszani, dobbal, basszusgitárral, gitárral. Persze játszottak felvételről is olasz slágereket a hetvenes-nyolcvanas évekből, és rá lehetett játszani a playback-hatásra is, amikor a színész „élőben” kezdte el énekelni a dalt, aztán félreugrott a mikrofon elől, az ének pedig folytatódott. Habár Gianni Morandi, illetve Al Bano és a Romina Power táncdalai rég kislisszoltak a divatból, ebbe a csetepatéba most kiválóan illettek. Kialakult tehát egy nagy, veszekedős, zenés varieté, amely a sok balhé után természetesen óriási hepiendbe torkollt, megvalósult tehát a bazi nagy olasz lagzi.
Ismét „idehaza” játszottak
Sok kiváló alakítást láthattunk, például Erdei Gábor jelenete a szélgép által összevissza fújt nyakkendőjével felejthetetlen, akárcsak az általa megformált Fortunato bácsi figurája. Ugyanilyen erős, jól felépített és megformált karakternek bizonyult a Pál Ferenczi Gyöngyi által eljátszott Vicenzo bácsi. Különösen komikus hatást váltott ki a teljes előadás időtartama alatt, hogy a színészek olaszos hangsúllyal beszéltek magyarul, a papírhajók és a papírsirályok pedig visszatérő motívumként mindig jó helyen jelentek meg az előadásban.
A színészek közül többen is kötődnek Udvarhelyhez: a néma kislányt alakító Vass Zsuzsanna székelyudvarhelyi, Korodi Janka meghívott vendégként mutatkozott be az udvarhelyi Tóthékban, illetve a Luciettát játszó Szalma Hajnalka több évig volt az udvarhelyi társulat tagja, nem mellékesen ez idáig ő a Tomcsa Sándor Színház egyetlen Uniter-díjasa.
Az előadást követő közönségtalálkozón Sardar Tagirovsky rendező, illetve Pál Ferenczi Gyöngyi, Pálffy Tibor, Kónya-Ütő Bence és Benedek Ágnes beszélt a darabról, a próbafolyamatról – elhangzott, hogy az előadás mindössze 17 nap alatt készült el tavaly év végén Szentgyörgyön, szilveszterkor mutatták be. Kezdetben nem volt nagy sikere, de néhány módosítás után elkezdett felfelé ívelni az előadás, ma pedig már „nagyon megy”: nyáron a kisvárdai fesztiválon díjat is kapott. Mind a rendező, mind pedig Pál Ferenczi Gyöngyi kiemelte, hogy az utóbbi által megformált Vicenzo bácsi figurájában picit benne van a színésznő két éve elhunyt édesapjának és a rendező nagyapjának karaktere is.
Akárcsak az előadás, a beszélgetés is vidám hangulatban zajlott – folytatás a következő héten. Az előadások többsége az udvarhelyi színház nagytermében zajlik. Noha az első előadásra alig fél ház volt kíváncsi, remélhetőleg a nézőszám is nőni fog színházunk idei egyik legnagyobb kaliberű rendezvénysorozatán.
Katona Zoltán
