A nagyváradi Szigligeti Színház Bányavakságáról
Jobb időket megélt Thonet széken terpeszkedik Iringó (Tasnádi-Sáhy Noémi) a stúdiószínpadon. Tekintete merev, vonásai a már mindenen túl levés nemtörődömségét sugallják. Kezével mégis állandóan arca jobboldalán éktelenkedő, hosszú, vágott sebhelyét takargatja. Elfedni akarva a múlt sötét rémségeit, súlyos bűneit, melyek alól sohasem nyer feloldozást.
Székelyudvarhelyen, a Tomcsa Sándor Színház 10. dráMA Kortás Színházi Találkozójának második napján Székely Csaba Bányavakság című színdarabját látjuk a nagyváradi Szigligeti Színház előadásában. A Bányavakság egyszerre szól múltról, jelenről, jövőről, hamisításról, tagadásról, félrevezetésről, a valóságos világról. A mi életünkről. Ha valaki nincs tisztában a romániai magyar falusi élet helyzetével, és nem naprakész az erdélyi székely enklávé ügyes-bajos dolgaiban, igencsak abszurdnak és szürreálisnak tartaná Székely Csaba brutális világát.Ha meg kicsit is ismerősek vagyunk e vidéken, akkor annál inkább ad az abszurditás menedéket, oly letaglózó képet tár elénk az a bizonyos színházi tükör. Itt nem a lassan, méltatlanul feledésbe merülő egykori transzszilvanizmus illuzórikusan idealizáló világáról van szó. Nem is a népi demokrácia ideológiával átitatott, itt-ott felbukkanó, tényfeltárós tempójú neorealizmusáról. Székely Csaba kortárs szerző. Modern. Tudja, hogy a sallangok feleslegesek. A kamuflázs zavaró lenne. Nem használ kesztyűt az érzékeny hegek megkaparásához. Nem fél kézigránátot dobni a reterátba, hogy színészestül, nézőstül, színházastul önmagát is bekoszolja. Jézusként bünteti, akit szeret. A világ állandóan visszatérő, újra megtörténő retteneteire égeti rá figyelmeztető billogját. Kortársai és az utánunk jövők okulására. Mi nézők a könnyebbik utat választjuk: átengedjük magunkat Székely Csaba páratlan humorának. Engedjük, hogy észrevétlenül ujja köré csavarjon.
Sokrétegű, tekervényes történeteinek tágra nyílt szemű szemlélőivé és résztvevőivé válunk. És végképp megzavarodunk, amikor a rossz és a még rosszabb közötti választásra kényszerülünk, mert a Bányavakság a sok rossz egymásnak ütközését teríti elénk. Az eldugott kisfalu özvegy polgármestere küzd közössége jövőéjért. Lánya egyetemre jár Kolozsváron. A polgármester nővére is özvegy, gyerekeit is elvesztette. Egy fedél alatt laknak testvérével felmenőik régi házában.
Közelednek a helyhatósági választások, a polgármesteri székért kemény küzdelem várható, a rivális a helyi oligarcha. Csakhogy mindez a felszín: nem is olyan mélyen ott van a pusztító tények halmaza. A történelmi korszakoktól és rendszerektől független korrupció mindent átitat. A nacionalista-soviniszta szellem mindenhol ott kísért. Az irigység, a gyűlölet, a féltékenység, a bosszúvágy mindenkit elönt. Belehalnánk, ha Székely Csaba nem operálna oly rafináltan hol szubtilis, hol lehengerlő iróniájával.Tasnádi-Sáhy Noémi Iringó szerepében nemcsak óriási sebhelyét takargatja. Görög tragédiába illő, révetegséggel palástolt szenvedése tovább mutat veszteségei fájdalmán. Amikor körkörösen, egyre mélyebbre hatolunk a múltba, kiderül, hogy Iringó kezéhez is vér tapad. A Nő kiszolgáltatottságából, kihasználtságából, megalázottságából nincs menekvés, mégha fel is csillan egy pillanatra a kitörés lehetősége. Amikor a rendőr sármosan kezet csókol neki, Iringó szemén átsuhan egy pillanatra az élet szeretetének régen érzett tapasztalata.
Florint, a rendőrt Szotyori József adja. Nagy derültséget vált ki a nézőkben, amikor a polgármesteréknél kiderül, hogy román és, hogy tud magyarul. A román nyelvtani regulák alapján felépített magyar mondatait, román toldalékokkal kiegészített magyar szavait, magyarított román kifejezéseit egyenként mind-mind örömtől csillogó szemmel isszuk. Azt is, ahogy a színpadon ezekből félreértések sorozata adódik. Amikor az egyre hevesebb feszültségben egyszer csak elhangzik, hogy de hiszen ő brassói, már nem bírjuk. Székely Csaba megint nyert. Mindent visz.A polgármester: Ince, ifj. Kovács Levente szerepe. Szemében néha megvillan az értelem, de fejének uniformizáló kelet-európai elkerekedésében elvesznek annak nyomai. Kevés őszinte pillanatainak egyikében, amikor még a történet elején elmondja, hogy a faluból mindenki elmegy, akinek sikerül, akinek meg nem, az felakasztja magát, majdnem elborul elméje az elkeseredettségtől. A reményvesztettség akkor is szennyesnek láttatja ingjét, amikor épp frissre váltja. A pontos jellemrajzokat ábrázoló jelmezek Cristina Breteanu munkáját dícsérik.
Bravúrszerep Izsáké Kiss Csaba megformálásában. Az izomagyú falubikája, a jövő másik alternatívája. Embert és istent nem ismerő pénz- és hataloméhségénél csak eltorzult nacionalista agóniája félelmetesebb. Agresszivitása ijesztő. Sötét gondolatai, a nemzetről és jövőjéről repetitíven skandált fantazmagóriái, az egész történet jelenidejűségénél is aktualizálóbbak. A nézők bevonásával a tömegmanipulációs közeljövőt vetíti elénk. Elkerülni, megelőzni ezt csak műveltséggel lehetne, de azt már késő elsajátítani.
Izabellát, Ince egyetemet otthagyó lányát a kolozsvári színészszakot frissen abszolvált Tőtszegi Zsuzsa viszi színre. Élete hazugsággal tele, akárcsak apjáé, nagynénjéé, falubelijeié, az egész környezetéé. Kétes ügyei miatt menekül. Céljai elérésében nem ismer gátlást. Tőtszegi Zsuzsa Izabellája általános jelenségre hívja fel a figyelmet. A nihil újra divatba jött a fiataloknál. A cyber-techno-disztópia világ katatóniája mindenkit bedarál. Reménykedve hiszi, hogy mindezt külföldön elkerülheti. Nem győz meg róla.
Végig színen van egy mufurc szőrmók manó. Az eredeti szövegből hiányzó, de az előadásban meghatározó szereplő Féleszű Sánta Feri. Megformálásában Kocsis Gyula maga az ókori görögök kórusa (Székely Csaba mondása). A dramaturgiailag pontos bővítés (dramaturg: Czvikker Katalin) az előadás lakmuszpapírja. Kocsis Gyula csillogó szeme mindent pontosan lekövet. Bölcsességével érzékenyen rezonál az eltorzult jellemek tragikomikus elvakulására. Igazságérzéke egyedivé teszi a mocsárban fuldokló lelkek között. Humorral jelzi a hazugságok labirintusában eltévedt falusiak álszentségét. Meseszerűsége megindító.Hunyadi István rendezésének egyik nagy pillanata a már régóta levegőben lógó gyilkosság bekövetkezte. A mostanában színpadokon ritkán tapasztalt látványosság meghökkentő. De a rendező elkerüli a hatásvadászatot. Géppuskaropogás-szerűen pereg a cselekmény. A néhol filmvászonra kívánkozó eseménysorok időnként illuzionista elemekkel gazdagítottak. Felfordul a világ, semmi sem az, aminek látszik: a kredencrészen néha bejárnak, a szekrényen át lépnek a külvilágba, a tükrös vitrin megpördül, a berendezése nem hull alá (díszlet:Szőke Zsuzsa), pedig előtte még onnan vett ki poharat Iringó. A pálinkához. Hunyadi István a lerészegedés roppant nehezen ábrázolható miliőjét tévedés nélkül hozza létre. Színészei nem tévelyednek szanaszét a helyzet adta klisélehetőségekben. Az erdővel övezett faluban bicska, kés, fejsze, láncfűrész, tűzrevaló, fafeszület. De nem szorulunk tulipános ládába. Hunyadi István nem önti le rurális életterét ragacsos köményessel. Pontos a szociográfiája, érzékletes a puritánsága, töretlen az íve az előadásnak.
Boross Csaba zenéje mindezt még meggyőzőbbé avanzsálja. Bátor kézzel elegyít Bartókot kocsmai talpalávalóval, román kesergőt Kossuth-nótával.
Csak a román rendőr nem érti, hogy miért nem indulnak el Kossuth Lajos katonái már az első hívásra.
Sebesi István
Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Színház és Televízió Kar
MSZI Teatrológia, III. évf.
