A hős mítosza minden kultúrában megtalálható. Hatalmas, erős, nemes lelkű ember, aki az igazság érvényesítésével, nagy tettek véghezvitelével mintegy rendet teremt az életben. A mítoszok héroszai és a mesék hősei győzelemre predesztináltak. Megölik a sárkányt, megszabadítják az elrabolt égitesteket és az elrabolt királykisasszonyokat. Megtisztítják a világot attól, ami nem odavaló, és visszaszerzik azt, ami valaha odavaló volt. De a tündérmesék hősei nem csak idealizált, jó tulajdonságokkal rendelkezőek, vannak köztük haszontalanok, buták, ügyetlenek, egyszerűek, jámborak is, akik azáltal válnak hősökké, hogy legyőzik magukban a „rosszat”.
Közéjük tartozik a félelemkereső, akinek számos változatát megtalálhatjuk a magyar irodalomban. A félelemkereső, más néven Nemfélek János, nem lehet addig boldog, míg nem ismeri meg a félelmet. De hogyan kell azt megismerni?
Az előadás egy ilyen félelemkeresés történetét kíséri végig Bátor Janka és Nemtudomka János történetét, akik több próbát kiállva érnek el az út végén a felismeréshez, mindezt úgy, hogy közben a mese a gyerekek képzeletében születik meg. De hogyan születik meg a bátor gyerek története a nézőtéren üldögélő gyerek fantáziájában?
Olyan eszközöket – tárgyakat, hangokat, fényeket, zenét – használnak az alkotók, amik segíteni tudják őket ebben. Nem a rémségekre, hanem a történet humorára helyeződik a hangsúly. Hogy nevetségessé váljanak az iparkodó szellemek. Mert mikor, ha nem a színházban van lehetőségünk arra, hogy kinevessük a lidérceinket? Akikkel, ha nem is könnyű, de együtt kell élnünk.
