„A színházi produkcióban a Thomas Mann-i történet, helyzet csak apropó, a kisregény cselekménye szinte fel sem ismerhető az előadásban. Az alakok játékában, mozgásában észlelhetők hasonlatosságok, a varázslat mint a provokáció pillanatfelvételei idéződnek meg a produkcióban. Minden ember egy adott helyzetben varázsló, szemfényvesztő és provokáló, míg más helyzetben mindennek az elszenvedője. A darab arra építkezik, hogy az ember provokál és provokációra vágyik, üzenete pedig az, hogy az emberek mennyire távol kerülnek belső ösztönélményeiktől, amikor saját határaikat kutatva, önmagukkal kényszerülnek szembesülni. Az előadás a táncszínház nyelvén, Thomas Mann szavaival élve, a lélek felett gyakorolt önkényről, valamint a lélek elnyomásáról, az igaz és hamis énről kíván szólni.”
Szász Emese