„Merő Béla társulatvezető csapatának kapacitásában, adottságaiban gondolkodott, és így esett a választása a tájainkon régóta nem játszott műre. Mindig szívesen végignézzük a quidproquo jegyében született darabokat, főleg ha bizonyos szereplők, de legfőképp a főszereplők álruhában járnak-kelnek, kedvesük kegyeit fondorlatosan megszerzendő. Shakespeare, Moliére, Goldoni és a többiek, el egészen a kortársakig, mind-mind megírták idevágó bohózatukat. Szilágyi László szövegkönyve sem tér el korának bevett forgatókönyvsémáitól, a századelő legfelkapottabb szalondarabjainak jól működő receptjeitől. Hozzá Eisemann Mihály komponált fülbemászó muzsikát, igazi slágereket, amelyeket már gyermekkorunkban is néha-néha eldudorászgattunk. A színpadi sikerhez minden adott tehát, csupán fel kell „hordani” a darabot a deszkákra. Az udvarhelyi lelkes színészgárda az évad ötödik premierjeként vitte színre, mégpedig legjobbkor, szilveszterkor a szakmai szempontból nem éppen habkönnyű vígátékot.”
Stracula Attila – Erdélyi Napló, 2000. január