„A kezdeti bizonytalanság után (és ez vonatkozik a nézőkre is) azonban hamar rendeződnek a sorok, és megtörténik a nagy találkozás: Színpad és Nézőtér között. És ettől kezdve valami olyasmi történik a várszínházban, amire nem sűrűn van példa. A közönség helyet követel magának az előadásban. A nézők játszókká válnak, a színészek meg közönséggé. Mi is ez? Együttlélegzés? A második rész, hasonlóan az elsőhöz tele tapssal. A közönség kórusban válaszol a főszereplő kérdéseire. Mellettem többen mondják az előre kiszámítható szövegpoénokat. Ilyet tényleg ritkán látok. A társulat megette a közönséget vacsorára.”
Tard Orsolya – Kisvárdai Lapok, II. évfolyam 3. szám
„A székelyudvarhelyi Két úr szolgája kiváló előadás, minden jel a társulat rátermettségére vall, csapatszellemből különösen jelesre vizsgáztak. Rimbaud szavaira visszautalva: nem csak jelmez van rajtuk, úgy tűnik áldás is.”
Stracula Attila — quiproquo
