Jakab Tamás, a Tomcsa Sándor Színház társulatának tagja egy nap szeretett volna létrehozni egy monodrámát. Vagy egyéni előadást. Mindegy. A lényeg, hogy egy nap (de egy másikon, mint az előbbi) a fejére esett egy könyv. Nem, ez nem vicc, és nem is egy gyengére sikeredett fordulat: valóban a fejére esett egy könyv. (Aggódni nem kell érte, különösebb sérülés nélkül megúszta az esetet. Nem volt olyan vastag az a könyv.) A Jakab Tamás fejére esett kötet tartalmazta többek között a Tomcsa Sándor Színház által életre hívott IV. dráMÁzat pályázat nyertes darabját is, Radu Popescu Latyak vagy Románia következő elnöke című művét. Hogyhogy nem, ez a mű egy monodráma. Mivel Tamás éppen egy monodrámát keresett, a fejére esett könyv pedig – mint ahogy az fentebb már említésre került – tartalmazott egyet, ezért mi sem magától értetődőbb, mint hogy olvasni kezdte… És akkor itt van az ideje annak, hogy egy éles stílustöréssel komolyra fordítsuk a szót, ugyanis a darabban leírtak nemcsak egy igaz történetet örökítenek meg, hanem egy olyan igaz történetet is, amelynek Jakab Tamás szemtanúja volt. Az író és a színész, egymásról mit sem tudva, ugyanazon a bukaresti villamoson voltak jelen, ahol történt… ami történt. Még komolyabbra fordítva a szót, hogy ne érhessen minket a slendriánság vádja: az előadás a társadalmi marginalitás és a láthatóság kérdését vizsgálja Silviu Moisă figuráján keresztül, aki egy villamos utasai között kampányol – meggyőződéssel, szórólapokkal és a saját igazságával felfegyverkezve. A produkció egyszerre társadalmi látlelet és személyes vallomás: a politikai félelem, a populizmus csábítása és az egyéni felelősség kérdéseinek érzékeny, intim, mégis közéleti jelentőségű feltárása. „Néha egyetlen találkozás többet árul el egy társadalomról, mint egy egész választási kampány.”
