Események betöltése

Előadás részletei

Bemutató 2026. április 12.

Én nem tudok versben hazudni

Az előadás időtartama: 1 óra 30 perc szünettel
15+

Leírás

A MAROSVÁSÁRHELYI NEMZETI SZÍNHÁZ TOMPA MIKLÓS TÁRSULATÁNAK VENDÉGELŐADÁSA
ÉN NEM TUDOK VERSBEN HAZUDNI

József Attila költészete egyszerre népi és modern, egyszerű és filozofikus, transzcendens és kézzelfogható, derűs és végtelenül tragikus. Csupa ellentmondás. A menny kapuin dönget, míg lába már a pokolban. Mélységeiben, kendőzetlenül éli meg a gyöngéd és kegyetlen érzelmeket – ezáltal segít olvasójának is szembenézni a benne rejtőző angyalokkal és démonokkal. Szerelmes versei megkerülhetetlenek, szerelmi életét mégis bukások sorozata kísérte. Mindennapjait is beárnyékolta az a keserű örökség, amelyet már gyermekként megtapasztalt: az anyai akolmeleg és ragaszkodás görcsei; majd a szerelem beteljesülő élményének hiánya. És talán épp ezért, illetve mert nem volt vesztenivalója, nem tudott versben hazudni.

Lírája precíz, kíméletlen szembesítés önmagunkkal, Isten feleletére hiába váró imádság. Verseit sem lehet másképp mondani, mint ahogy maga a költő élt – és ez embert próbáló, rendkívüli feladat minden színész számára. Szövegei nem tűrnek hamisságot, nosztalgiát, pátoszt, vagy légüres fennköltséget. József Attila velünk él, és ez őszinte életre kötelez. Előadásunk is azt kísérli meg, amire a költő is vállalkozott verseiben: korszerűnek, élőnek, emberinek lenni.

József Attila költészete egyetemes és többszólamú, ezért verseit is több színész előadásában, változatos férfiérzékenységben mutatjuk meg. Kísérleti előadás ez a lélek metamorfózisáról, a bomlás stációiról, utolsó szerelmének, Kozmutza Flórának visszaemlékezésében, s a költő életművének válogatott, reprezentatív verseinek bemutatásával. Ez a mi munkánk, és (ez) nem is kevés.

***Figyelem, József Attila Szabad-ötletek jegyzéke a magyar irodalom egyik legvitatottabb műve, s mivel helyenként rendkívül felkavaró, kötelességünknek érezzük, hogy erről előre figyelmeztessük Önöket: sokkoló mondatok fognak elhangzani. Az előadást 15 éves kor felett ajánljuk.***

Játsszák

actor-img

Kozmutza Flóra

Szabó Fruzsina

actor-img

József Attila

Adorjáni Nagy Zoltán

actor-img

József Attila

Bartha László Zsolt

actor-img

József Attila

Sebestyén Aba

actor-img

József Attila

Kovács Botond

actor-img

Illyés Gyula

Rendezés, tér, jelmez, zene

Henn János

Dramaturgiai konzulens

André Ferenc

Video design

Henn Domahidi Ábel

Súgó

Tóth Katalin

Közreműködik

Berekméri Katalin, Simon Boglárka-Katalin, Szilágyi Orsolya, Varga Balázs, Demeter Csaba

Részletek

Rendező: Henn János
Helyszín: Siculus Ifjúsági Ház
Műfaj: vers-ülés József Attilával
Előadás nyelve: magyar

Stáb

Ügyelő: Májai Lóránt
Rendezés, tér, jelmez, zene: Henn János
Dramaturgiai konzulens: André Ferenc
Video design: Henn Domahidi Ábel
Súgó: Tóth Katalin
Közreműködik: Berekméri Katalin, Simon Boglárka-Katalin, Szilágyi Orsolya, Varga Balázs, Demeter Csaba
Következő időpontok
  • 2026. április 12. 19:00 - 20:30

Értékelés