Reggel a szokásos sétám, látom, megvan minden, a Kossuth utca, a gimnázium kapujából látható panoráma, a főtéri turkálók… A reggeli csodás, mintha vendégségben lennék egy kedves családnál, olyanok az ízek, olyan a körülöttem ugrálás…
Aztán reggeli után szembesülés az otthonhagyott föladatokkal – de nem érdekel, itt kell lenni az udvarhelyi dráMÁ-n! Ami eddig is csoda volt, hogy évről évre sikerült megszervezni, különleges előadásokat idehívni, de az idén valóban bűvészmutatvány, hogy egyáltalán van. A színház épülete fölállványozva, lélek se ki, se be, pontosabban, láthatóan munkások serénykednek, már itt-ott látszik a friss festés – mindez nagyszerű! – de hol lesz akkor a fesztivál otthona? Mint megtudom, pontosan emiatt fő a szervezők, Nagy Pál igazgató és csapatának a feje. Bár a programok egyáltalán nem ott vannak, ahol a nyomtatott felületen hirdetik, de hála az internetnek, az elektronikus felületek állandóan firssítve, így mindenki odatalál, ahová kell, és még közben a város új arcával is lehet ismerkedni.
Új helyszín pl. a Jámbor Tehén, a költőről elnevezett utcában, talán ezért is kapta nevét József Attila verseinek egyikéről. A szakmai beszélgetések az idén itt történnek, így a 2. nap délelőttjén is. A marosvásárhelyiek előadásával, az Alaszkával kezdődik a beszélgetés – amelyen én nem veszek részt, mert nem láttam a produkciót, mivel épp annyit késett a repülőgépem, hogy már csak a végére érjek oda… Pedig nagyon készültem kedvenc drámaíróim egyikének, Elisa Wilk új művére, melyet Sebestyén Aba rendezett, nőkről szól, és kedves színészeim játsszák… Talán majd egyszer, valahol megnézhetem… Utána a Világgá mentem, visszajönnék előadás szakmai megbeszélése – jólesik, hogy a dícsérő szavak mellett jól használható gyakorlati tanácsok is elhangzanak. Szimpatikusak a fiatal alkotók, hogy a színész Torner Anna Itt sem fogunk élni c. regényét maga alkalmazta színpadra, és hogy ebben társakat is talált Berecz Boglárka, Dögei Mátyás és Vargyas Péter személyében.
Délután megint egy olyan helyszín, amit az idei kényszer találtatta meg a fesztivál szervezőivel, és ami egyszerűen remek! Fokozatosan szakadsz ki a városi forgatagból, át a parkon a Küküllő partja mentén, be a most élettelen strandra, aztán egy futurisztikus sátor, a városi műjégpálya, aminek a közepén egy fekete doboz – tökéletes színházi helyszín. Ráadásul nagyon is passzol a 1715380.nő című elöadás tematikájához, mely különös nézőpontból és különös színházi eszközökkel közelít a nőiség témájához és a nemi szerepekhez. A kiindulópont egy izgalmas könyv, az Egyetemista lány támogatót keres című, amely négy lány történetét mutatja be. Belőlük született meg Lili, akit Csüdöm Henrietta kelt életre, ki-kilépve a szerepből, megszólítva a nézőket. Fiatal alkotók hozták létre ezt az előadást, mely nemcsak Csüdöm Henriettának izgalmas szerep, hanem a látvány, a dramaturgiai szerkezet, a fölvetett társadalmi kérdések is fölkavaró színházzá teszik.
https://szinhaz.ro/esemeny/drama16-1715380-no/ És eszembe jutott a tavaly, a 15. dráMÁn látott Veszélyes kanyar, melyben Szilágyi Mira szólt alkotótársaival együtt hasonló keménységgel erről a témáról. https://szinhaz.ro/esemeny/veszelyes-kanyar/
Maradva a műjégpályán, egy másik sorsot kövehetünk, a világhírűvé vált magyar fotósét, Robert Capáét – akinek élettörténetében benne az egész 20. század, Kelet-Európástól, vagy inkább Európástól, meg Amerikástól… Ezt a látványilag is izgalmas egyszemélyes színházat fiatal alkotók hozták létre, jóleső, hogy ők is szeretnek a múltból meríteni. És az is, hogy érezhetően közös gondolkodás eredménye, ahogy az eddig látott előadások mindegyike. És engedtessék meg kis pletyka, talán a blogformátuma elbírja: az előadás rendezője az a Horváth Mózes, akinek az édesapja Horváth Károly zeneszerző, a székelyudvarhelyi színház alapítóinak egyike, Merő Béla mellett, édesanyja pedig udvarhelyi származású, Mózes nagymamája ma is itt él. Megható volt számomra erre gondolni. https://szinhaz.ro/esemeny/drama16-a-szerencsejatekos/
Talán nem sértődnek meg az eddig említett alkotók, ha azt írom, hogy a 16. dráMa 2. napjának a legjobban várt előadása a budapesti Örkény Színház Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza! produkciója. Mondhatni a téma miatt is, hisz részben a román migrációról szól, illetve arról is, hogy Romániában ki hogyan vélekedik a 21. századi menekülthullámról. Kincses Réka írta, rendezte az előadást, melyben a budapesti színészek improvizációi is beépültek. Udvarhelyen nemcsak a téma izgalmassága, a nagyszerű színészi játék miatt élvezte a közönség, hanem mert a figurákban fölismerhetőek voltak jól ismert közéleti emberek és családtagjaik. Én magam kicsit röstellkedtem, hogy tegnap elfoglaltam valaki elől a helyet, holott Budapesten is megnézhettem volna, közben örültem, hogy itt látom, mert a közreműködők szerint is egész más volt itt az előadás, másképp reagáltak a nézők, minden poén ült. S nekem, persze eszembe jutott a néhány évvel ezelőtii udvarhelyi Migránsook előadás is, ami ha más nézőpontból is, de hasonló kérdéseket feszegetett. https://szinhaz.ro/esemeny/drama16-karacsonyozzatok-velunk-vagy-usszatok-haza/2025-09-16/
(És azt már csak zárójelben, hogy ez az előadás is egy frissen talált játszóhelyen, a Siculus Ifjúsági Házban, ami lepusztultságával remekül illett a sztorihoz.)
Búcsúzóul József Attila ikonikus verse, legalábbis Székelyudvarhelyen már azzá vált:
József Attila: A JÁMBOR TEHÉN
A csorda megjött. Vén, rokkant kapukba
piros leányzók állnak illeteg.
Várják az egyetlenke tehenet.
Friss széna barnul már a jászolukba.
Hozza adóját, sok zsíros tejet.
Dús tőgye duzzadt, nagy szemére zúgva
bögölyhad-köd telepszik. Lába durva.
Fődísze rossz kolomp korcs szarv helyett.
Bőgve megáll szokott-kopott helyén.
Most megfejik – a gyér fűből bő tej lett
s tejét nyugodtan adja le szegény.
Lustán csámcsog jó-régi jászla mellett.
Öreg jámbor bolond, de jó tehén –
tavaly is, most is drága borjat ellett.
- aug.-szept./1934
Lőkös Ildikó
szeptember 16.
Fotók: Kelemen Kinga
