Október 28-án a helyi sajtó képviselőit újabb előadásbemutató bejelentésére hívtuk össze, ebben az évadban immár harmadszor. Az Afterparty című improvizációs előadás kísérleti jellegű a mi színházunk számára, hiszen korábban soha nem léptünk színpadra hasonló típusú produkcióval. Nagy Pál igazgató elmondása szerint egy nagyon különleges munkafolyamat eredményeként született meg ez az előadás, amelyet az elismert szakember, Andrew Hefler állít színpadra. A Magyarországon élő, amerikai rendező korábban két alkalommal tartott nálunk nagy sikernek örvendő workshopot, innen származott egy előadás megvalósításának is az ötlete.
Andrew Hefler elmondta, hogy kifejezetten hálás a lehetőségért, és hogy a színház vezetősége bátorsággal, érdeklődéssel, kíváncsisággal és merészséggel ment bele ebbe a projektbe, mert általában egy kőszínházba nem szoktak belevágni hasonló projektbe. Hangsúlyozta: „Nagyon érdekes lehet az improvizációt felvinni a színpadra, és megnézni, mit tudnak a színészek ebből kihozni, milyen élményt tudnak nyújtani a közönségnek. Nekem izgalmas látni, hogy ők hogyan fejlődnek egyénileg is és együtt, csoportban is, ráadásul egy izgalmas termék is születhet belőle. Meggyőződésem, hogy a kortárs drámák nem kerülnek elég nagy mértékben színpadra.” Dálnoky Réka rendezőasszisztens szerint az előadás – jellegéből adódóan – nagyon pontos egymásra figyelést igényel, ami a társulatnak nagyon jót tett.
A produkció sajátossága, hogy a színészeknek teljes mértékben a rögtönző képességükre kell hagyatkozniuk, hiszen egy olyan helyzetet kell eljátszaniuk, amelynek témája, koreográfiája, díszlete csak a színpadon derül ki számukra, sőt az is: ki kivel lesz párban az előadás során. Az egyetlen vezérfonal, hogy valamilyen társadalmi esemény, buli utáni rövid jeleneteket adnak elő, amelynek jellegét a nézők dönthetik el, ha a közösségi oldalon kiírt bejegyzéshez hozzászólnak ötleteikkel. Lehet ez érettségi találkozó, nyugdíjas búcsúztató, farsangi buli, aranylakodalom, keresztelő, bármi. Az alkotók elmondták: az előadást több alkalommal is meg lehet tekinteni, hiszen a történet, a szereposztás mindig más lesz. Színpadi stúdióelőadásról van szó, amelyet egyszerre 70-80 néző tud megtekinteni.
Ez a fajta egyenrangúság, a szerepek közti egyenlőség azt is megmutatja, hogy mennyire közös alkotói munka a színészet, ami nem minden előadásban kap hangsúlyt – mondta a rendező.