rajz: Balázs Kriszta
Ezek a jelzők utalhatnak arra az élményre, amelyet a Perkucigó nyújt a nézőinek. Azonban ez a produkció többel is szolgál azok számára, akik tiszta elmével és nyitott szívvel figyelnek. Az előadásról, amely bár szűk órácskányi időintervallumba sűrűsődik össze, olyan velős üzenetet közvetít, hogy belopja magát a közönség szívébe.
Egy valós személy őszinte pillanatait élhetjük meg, majd sajnálhatjuk vagy dédelgethetjük azokat. Az empátia és az összhang felébresztéséhez nagy mértékben hozzájárul az ütemes dobszó, amely mint megértő társ kíséri végig az előadót, már majdnem eggyé válik vele. A zene dallama, a dob dübörgő rezgései a szív lüktető mozgásához hasonlítanak, az élő pulzus ritmusos hangzásához. Egy lényeges különbség azonban megfogalmazható: „a zenének nincs bőrszíne”.
A megkülönböztetés, kirekesztettség, verbális bántalmazás mind olyan jelenségek, amelyek komoly traumát okozhatnak egy ember életében. A feldolgozásban segíthet az irónia, a humor. Ezekből nincs hiány ebben az előadásban sem, ami segít abban, hogy a nézők úgy érezhessék, laza, könnyed, családias atmoszféra veszi őket körül. A Perkucigó olyan, akár egy baráti beszélgetés, amely alatt felmerül a bizalom kérdése, az önismeret és az önelfogadás lényege, hogy bár nem mi döntünk arról, milyennek születünk, azt befolyásolhatjuk, hogy adottságainkat felhasználva az életünk milyen irányba mozduljon el.
Balázs Kriszta
