Amikor a halott visszajön meghalni
Háy János A halottember című drámájával zárult a 11. dráMA Kortárs Színházi Találkozó 2019. szeptember 21-én, szombaton 21.00 órakor a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban. A szerző elvarázsolt vidékről származik, a legendás szépségű Ipolyságból, ahol a hagyományos falusi életforma a mezőgazdasági munka, a templom és a család háromszögében zajlik, impériumoktól, rendszerektől és rezsimektől függetlenül. Ahol minden úgy történik, ahogy annak történnie kell, mindenki ennek megfelelően viselkedik és még mondandóját is az elvárásoknak megfelelően fogalmazza meg. Férfiuralom dívik, ahol a nőnek sem saját érzelmei, sem vágyai nem lehetnek. Ha pedig önállóan dolgozik, netán sikerrel veszi az akadályokat, máris roppant gyanús. Az archaikus, paternalista, autoriter közösség nem a progresszivitást, nem a független gondolkodást támogatja. Igyekszik az eredetiséget bedarálni a közösségi masszába, a felvilágosult eszméket kipellengérezni, a mögöttük állókat kiközösíteni, meghurcolni, elűzni. Hány és hány példánk van ezekre a közvetlen környezetünkben is. Volt is, lesz is. Miközben a világ elrobog mellettünk.
Ez a miliő tárul elénk a monodrámából. A történet hősét Dálnoky Csilla, a Csíki Játékszín színésze adja. A tragikus női sorsot teljesen egyszerű közlésmóddal, apró részletekből építi hatalmas komplexummá Kányádi Szilárd puritán és céltudatos rendezésében. A falusi nő múltja és jelene folyondárként tekeredve lassan tragédiába torkollik. A hadiözvegy a túlélésért küzd, kisgyerekét a képzeletvilágból a realitás talajára igyekszik visszaterelni. Megharcol igazáért, helyéért, megbecsüléséért. Dálnoky Csilla azt a női világot tárja elénk, amelyet még ma is előszeretettel próbál elnyomni hímsoviniszta társadalmunk. Éppúgy, ahogyan a dráma falusi környezetében is történik. Dálnoky Csilla pontos beosztással adagolja a humort és a tragikumot. Rendkívül plasztikusan leplezi le az egyház alkalmazottainak kétarcúságát, szeme villanásaival egész filozófiai értekezést közöl a szomszédasszonyok primitív gondolkodásáról, érzékeny gesztusokkal politikai állásfoglalását mutatja a háborúról és az abból fakadó szörnyűségekről.
Sokan és sokszor megírták már, hogy a monodrámát vagy önálló estet vállaló színész a színpadi szövegen kívül is jelezni szeretné közlendőjét. Olyankor történik ez meg, ha már nem, vagy még nem kap neki való szerepeket, ha a rendezők kiszerettek belőle, ha válságban van saját művészete, ha nem talál kiutat magánéleti gondjaiból. Dálnoky Csilla egészen másról szól a színpadról. Ő figyelemfelhívóan rázza meg a vészcsengőt. Alapvető létproblémákra hívja fel a figyelmet. A nők és a társadalom zavaros viszonyára, az elnyomottság és a hátramaradottság képtelenségére, az „úgy van jól, ahogy van” kilátástalanságára. A női sors rettenetes tragikumára. Talán nem pusztába kiáltott szavakkal.
Sebesi István
