Încarc Események

Detalii spectacol

Premieră 2024. aprilie 19.

Ördögölő Józsiás

Durata spectacolului: 1 óra 10 perc
6+

Descriere

Jázminát, tündérhon királylányát férjhez adják. Érkeznek is a kérők, olyanok, amilyenek: bugyuták, bárgyúak, semmirekellők. És érkezik a parasztfiú, Józsiás, a maga áttetsző tisztaságával, állhatatos lelkével. Ám érkezik Bakszén, a magát Bazsalikom hercegének hazudó ördög is. S bár a párviadalban Józsiás elnyeri Jázmina kezét, de a hagyomány alapján a második helyezett lesz az ország kancellárja, aki ki lenne más, mint a minden hájjal megkent Bakszén. És ahova az ördög befurakszik, ott kő kövön nem marad…

„Tamási Áron az Ördögölő Józsiás című három felvonásos drámájában túllépett a gyermekeknek szánt egyszerű dialektikus jó-rossz ábrázoláson. Egy bonyolult nyelven fogalmazott ág-bogas történetet írt, mely főképp hossza miatt ritkán kerül a színházak repertoárjába. Témája, szerkezete, úgy érzem, napjainkra érett meg igazán, mikorra a mese és a valóság egymással küzdő keveréke a gyermekek számára is érthető olvasata már világunknak. A történetet a túlpuhított, éteri tündérvilág helyett áthelyeztük a földre, közénk. A három felvonást egy felvonásnyi játékidőre húztuk, hogy a lényegre tudjunk koncentrálni, egy világos és erős allegória felmutatására: miként férkőzik be egy törékeny rendbe az ördög, vagyis a bűn, az agresszió és a megalkuvás.”

Szabó Attila, rendező

Distribuție

actor-img

JÁZMINA,

Ritziu Ilka-Krisztina m.v.

actor-img

JÓZSIÁS

Jakab Tamás
actor-img

FANFARUS

Lukács Emőke
actor-img

KÁMZSA

László Kata
actor-img

BABURA

Tóth Árpád
actor-img

MURMOG, MORDIÁS

Dunkler Róbert
actor-img

VILLIKÓ

Pál Attila
actor-img

KÜSZKÜPÜ

Veres Orsolya
actor-img

DURMONYÁS

Esti Norbert
actor-img

BAMBUCZ

Wagner Áron

Hegedűn közreműködik

Albert Renáta

Zene

Pál Attila

Detalii

Regie: Szabó Attila
Autor piesă: Scris după piesa de basm cu același titlu de Áron Tamási: Szabó Attila
Locație: scena mare
Gen: piesă feerică
Limba spectacolului: maghiară

Echipa

Coregraf: Györfi Csaba
Designer de scenă: Mátravölgyi Ákos m.v.
Lumini: Toásó István, Balázsi Bence
Sunet: Molnár Tibor
Regizor tehnic: Gudor Hunor
Hegedűn közreműködik: Albert Renáta
Zene: Pál Attila

Evaluare