Közönséges napként indul minden egy térben és időben kevésbé behatárolható színházban. A sötét, nyomott hangulatú nézőtéren pár lébecoló színész vár rosszkedvű, zsémbes főrendező-igazgatójára, hogy belekezdhessenek végre-valahára egy Pirandello-darab próbafolyamatába. Rövid, komikus intermezzo után indulna is az aznapi munka, viszont a folytatás elmarad: fenekestül felfordul az aznapi tervezés… Hat komor ember, azaz – állításuk szerint – hat szereplő érkezik hívatlanul a semmiből a színházba, és ajánlják magukat. Teljesen ismeretlenek, kitessékelni őket pedig aligha lehet. Hiszen ők nem élhetnek addig, amíg át nem emeli a művészet világába a sorsukat valaki, azaz jelen esetben a társulat.
De kell-e a színháznak az ő történetük? Honnan jöttek? Valóságosak-e, avagy valóban csak pusztán írói fantáziaszülemények? Minden túlságosan különleges, idegen, már-már nem evilági körülöttük, a sorsuk viszont úgy tűnik, mégiscsak megható, drámai. Sikerül áttörniük a valóság falait és meggyőzniük a színészeket? Vagy mégsem? Elcserélik-e a színészek hús-vér valóságukat a szereplők illuzórikus világával? De mi is lenne a tulajdonképpeni valóság és micsoda volna az illúzió? Hiszen immár megtöbbszörözötten is a színházban volnánk! Mindenki tele van kétségekkel. És a szereplőknek ráadásul még szövegkönyvük sincs.
