Magyar
Română
English
műsorrend
jegyinformációk
bérlet
dráMA
kapcsolat
vendégkönyv
próbatábla

Tisztelt közönségünk!
A jegyfoglalás érvényét veszti, amennyiben a lefoglalt jegyeket az előadás napján 14 óráig, vidéki nézőink pedig előadás előtt fél órával, azaz 18:30-ig nem váltják kit!



























 

Alázattal érdemes - Beszélgetés Dénes Gergellyel - Udvarhelyi Híradó

A Tomcsa Sándor Színház újonnan szerződött színészei közül bemutatandó egy maradt még: Dénes Gergely.

Szegeden született – az iskolák befejeztével és a színházak után most Udvarhelyre jött játszani.

Beszélgetésünkből az is kiderült, nagyon szereti itt, ahogy az interjú után mondta, azért is, mert boldogabbak errefelé az emberek.

– Úgy tudom, hogy a Szegedi Nemzeti Színháztól jöttél ide...
– Igen, így van, és Békéscsabán végeztem 2006-ban.

– Nagyon fiatal vagy ezek szerint...
– Nem annyira, 32 éves vagyok.

– Későn tanultál színésznek?
– Igen, mert érettségi után fogtechnikusnak tanultam, van oklevelem róla, ezután orvosira készültem egy évig, de éreztem, hogy nem fognak fölvenni, és ekkor megerősödött bennem, hogy a színészet az a pálya, amit választanék, amit választani tudok. Békéscsabára sikerült bejutni, bár Budapesten is próbálkoztam – itt többfordulós a rosta, én a másodikig jutottam. Békéscsabán viszont nagyon jól éreztem magam. Nagyon jó osztályközöségünk volt, és két olyan osztályfőnökünk, akiktől sokat lehetett tanulni, lelkükön viselték az osztályt is, illetve az osztály minden egyes emberét. Nem volt gyűlölködés, rivalizálás, mindenki tudta a helyét.


Senki sem tökéletes... (fotó: Balázs Attila)

– Akkor a te történeted kicsit sikertörténet is, hiszen kevesen tudnak Békéscsaba után Magyarországon elhelyezkedni...
– Igen, kevesen maradtak a pályán, de azért vagyunk néhányan. Osztálytársam volt például Kányádi Szilárd, korábban az udvarhelyi színház tagja, jelenleg Marosvásárhelyen rendezőszakon végzős... Én voltam az első, akit leszerződtettek Szegedre, aztán Budapesten egy filmben vettem részt, az 56 csepp vér címűben, illetve lett volna még egy Rómeó és Júlia című előadás végzősként, de bemutató előtt egy nappal a Júliát alakító lány balesetet szenvedett, ezért tolódott az előadás a következő évadra, így aztán mint vendég visszamentem a következő évben Békéscsabára, mellette pedig már Szegeden játsztam. Két év telt el itt. 2008-ban igazgatóváltás volt, és Magyarországon azért úgy van, hogy ha új igazgató jön, akkor eléggé előkerül a seprű meg a lapát, közölték, hogy nincs szükség többünk munkájára. Egy évig magánszínháznál, a Pinceszínháznál voltam, majd a következő évben ért a lehetőség, hogy Udvarhelyre jöhessek.

– Mit hallottál korábban az udvarhelyi színházról?
– Láttam előadásaikat, meg a bátyám miatt, aki szintén itt él, sokat jártam ide, családi barátaink is vannak itt – egyébként ezeknél a barátoknál leltem otthonra, vagyis a Bosnyák Panzió tulajdonosai családtagok már számomra. Mikor harmadéves voltam, szervezett az osztályfőnökünk utazást ide, turnéval egybekötve. Ezalatt a tíz nap alatt sok mindent láttam, és a bátyám révén is sok helyet ismertem Erdélyből. Valahogy az ember szívéhez nőtt Erdély. Különös az nagyon, hogy az ember utazik négyszázötven kilométert, és egy színtiszta magyar közösséget talál itt. Szívfacsaró, hogy egykor ez az ország mekkora volt, mivé lett. Ittjártamban láttam előadásokat is. Nagyon megtetszett a családiasság. Úgy gondolom, hogy itt színvonalas előadások születnek. Most pedig hogy benne vagyok ebben a közösségben, úgy látom, hogy mindenki eléggé egyformán kiveszi a részét a munkából. Szerintem egy jó előadáshoz egy jó csapat kell. Én jó helyre csöppentem, elfogadtak és befogadtak itt. Szegeden is volt egy jó csapat, de azért egy nemzeti színháznál hatalmas a színészgárda, operatagozattal és most már baletttársulattal működik, szóval nem tud annyira összekovácsolódni a társaság. Békéscsabára örömmel megyek vissza, mert ott családiasság volt, és itt is ezt tapasztalom.

– Milyen szereped van a szilveszteri előadásban, illetve mit játszottál eddig itt?
– A Százszorszép felolvasószínházban egy hősszerelmes figuráját kellett megformálnom, majd a Magyar a Holdon című előadásban operatőrt, a mostani darabban pedig gengsztert alakítok. Előzőleg volt a Plazma, amiben műsorvezetőt alakítottam. Ez nagyon nagy élmény volt, nem volt statikus, rádióhangulat is volt teremtve, tetszett. A gengszter-szerep is tetszik, nagyon jól megírt szerep. Úgy született, ahogy én hallottam, hogy a történetben, mint ismeretes, a két férfi át kell változzon nővé, s ez időt vesz igénybe. Ezalatt meg kellett írni valamilyen jelenetet, és akkor a gengsztereket kezdték írni, és írtak, írtak, közben kérdezték a fiúkat, hogy elkészültek-e az átváltozással, s mivel nemmel válaszoltak, írták tovább a gengszter-jelenetet. Én egyébként nagyon szeretem a karakterszerepeket, nem feltétlen vonzódom a főszerepekhez, vagy ha igen, akkor az ironikusabb, viccesebb figurákat kedvelem.

– Köztudott, hogy a színészek alulfizetettek. Nem térnél vissza az előző szakmádhoz?
– Nem. Ezt sokan kérdezték már. Abban én annyira nem éreztem jól magam! Persze ott az ember előtt, hogy jól tud vele keresni, ha meg nem is gazdagszik általa. Nekem ez annyira statikus volt, hogy ülsz, csinálod, össze vagy zárva három-négy emberrel, szóval nem nekem való volt. Nem tudtam elképzelni magam benne. Persze tudott élményt nyújtani, mikor az eredmény szép, és értékelik. A színész szakmában önmagam is fejlesztem, valahogy a határaimat feszegethetem, belebújhatok olyan emberek bőrébe, amilyen valójában nem lennék, de kipróbálhatom, adódik lehetőség. Sokat fejlődhet az ember benne. Viszont sok alázat kell hozzá, bár szerintem bérmelyikhez kell, legyen bármilyen hivatásod, alázat nélkül nincs siker.

Barabás Blanka / Udvarhelyi Híradó
2009. december 30.

 





You need to a flashplayer enabled browser to view this YouTube video


Támogatóink:

MECÉNÁSOK























Hargita Megye
Tanácsa






Partnereink:

















Médiapartnereink: