Magyar
Română
English
műsorrend
jegyinformációk
bérlet
dráMA
kapcsolat
vendégkönyv
próbatábla

Tisztelt közönségünk!
A jegyfoglalás érvényét veszti, amennyiben a lefoglalt jegyeket az előadás napján 14 óráig, vidéki nézőink pedig előadás előtt fél órával, azaz 18:30-ig nem váltják kit!



























 

Beszélgetés Kulcsár-Székely Attilával - Udvarhelyi Híradó

Örült, hogy érdeklődünk iránta – Kulcsár-Székely Attila is friss színésze az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznak.

Egyéni előadását mutatta be a színház alapításának 11. évében, az ünnepi program apropóján.


- Segédszínész voltál már 1988-ban, hogy sikerült ez?
- A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumba jártam, és a velem párhuzamos osztályba járt Kincses Elemér rendező unokahúga. Egy társaság voltunk, és 1988-ban, amikor már tudtam, hogy a színművészetire fogok felvételizni, akkor Elemér egy előadást mutatott be, a Diogenész, a kutya címűt, s megkérdezett bennünket, akarunk-e statisztálni. Mi voltunk a fiatal görögök a darabban, így kezdődött gyakorlatilag az én színházi pályafutásom.

- Színész szerettél volna lenni korábban is?
- Valamikor tizedikes koromban – mert előtte fogalmam sem volt, mi akarok lenni – megnéztem a főiskolán a Liliomfit – sosem fogom elfelejteni –, és annyira jó volt, hogy rájöttem, ezt szeretném én is csinálni. 1990-ben felvételiztem először, akkor felvételizett az a híres nagy osztály is, a kolozsváriak, Bogdán Zsolttal. Elsőnek kiestem, vonal alatt, ami nagyon jó eredménynek számított egy 18 éves kölyöktől. 1992-ben szedtem aztán össze magam, nagyon komolyan vettem, és bejutottam.

- Sok színháznál megfordultál itthon és Magyarországon is. Mi hajtott?
- Valószínű, hogy ha nem találkozom feleségemmel, akkor még mindig a Szatmári Északi Színház tagja vagyok. A főiskola után nyolc évig voltam ott, aztán megismerkedtem későbbi feleségemmel, aki épp az orvosi egyetemet végezte Marosvásárhelyen. Amikor végzett, megszületett a gyerekünk. Rezidensvizsgát kellett volna tennie, de nem tudott felkészülni, így a megoldás Magyarország volt, ahhoz, hogy folytathassa tanulmányait. Így jutottunk Tatabányára, én pedig az ottani színházhoz. Nem nagyon szerettük ott, idegen vidék volt számunkra, de még mindig Magyarországhoz kötődtünk feleségem miatt, végül a Nyírbátori Talán Teátrumhoz mentem, ide pedig egy barátom révén kerültünk a családdal. Egy év múlva visszajöttünk Marosvásárhelyre. Innen hosszú a történet, de végül úgy lettem udvarhelyi, hogy feleségemmel már nagyon rég gondolkodtunk azon, hogy ide kéne költözni. Jelenleg már itt élek, és a család egy év múlva követ, miután nejemnek is rendeződnek a dolgai.

- A miniszteri tanácsosi munka mennyire volt rád szabott, másként fogalmazva milyen előképzés kellett hozzá?
- A színészi munka nagyon kreatív. A tanácsosi munka is hasonlítható ilyen szempontból, de ilyesmibe menet közben jön bele az ember. Én nem fejlesztési ügyekben szolgáltattam tanácsokat Borbély László miniszternek, hanem személyes tanácsadója voltam, és ez nagyon kreatív munka volt. Abban az időszakban, amikor neki dolgoztam, két kampány is lezajlott. A kormányváltás után én is munka nélkül maradtam, de így végül megvalósulhatott az a vágyunk, hogy ideköltözzünk, miután sikeresen versenyvizsgáztam az udvarhelyi színháznál.

- Az intézmény tizenegy éves fennállásának ünnepi programsorozatában máris egyéni műsorral szerepelsz...
- Ez nekem teljesen kapóra jött. A versenyvizsga után jeleztem is a színházi vezetőségnek, hogy van egy előadásom, a Virágot Algernonnak, ami tizenegy éve megvan, és amit két évvel ezelőtt felujítottunk az Aradi Színház és a marosvásárhelyi Yorick Stúdió összefogásával. Örültek is, mivel van a színháznál egy kezdeményezés, hogy mindenki mutassa meg egyénileg is képességeit.

- Tizenegy év alatt változik egy darab az emberben, jól gondolom?
- Nagyon sokat. Ez a darab gyakorlatilag tizennyolc évre tekint vissza: Nagy István, a darab rendezője adta kezembe a könyvet, hogy ha tetszik, csináljunk belőle egy monológot a felvételire. Természetesen megcsináltuk a monológot, és aztán negyedéven, amikor vizsgaelőadás kellett, egy fél órát csináltunk belőle, majd Szatmáron készült el teljesen, és 1998-ban volt a bemutatója. 2002-ig folyamatosan játszottam  mindenhol. Jött 2007, amikor felujítottuk Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatójának unszolására. Az utolsó előadás és az új darab között öt év telt el, és Nagy Istvánnal rájöttünk, hogy ez nem telt el fölöslegesen, rengeteg új dolgot fedeztünk fel benne mi magunk is.
 
Névjegy: Kulcsár-Székely Attila
Marosvásárhelyen született 1972-ben, 1988–1992 között a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznál dolgozik mint segédszínész, 1992–1996 között a marosvásárhelyi Színművészeti Akadémia színész szakán tanul, 1996-tól 2004-ig a Szatmárnémeti Északi Színház színésze, 2005-ben a Tatabányai Jászai Mari Színházhoz szerződik, 2005–2007 között a Nyírbátori Talán Teátrumnál dolgzik, majd 2007–2008 között az Erdély Fm rádiónál hírigazgató, politikai közéleti szerkesztő, 2008 októberétől decemberig a fejlesztési, középítkezési és lakásügyi minisztériumban miniszteri tanácsos, az idei évadtól a Tomcsa Sándor Színház tagja.

Barabás Blanka, Udvarhelyi Híradó
XX. évfolyam, 222. szám. 2009. november 13-15.

 





You need to a flashplayer enabled browser to view this YouTube video


Támogatóink:

MECÉNÁSOK























Hargita Megye
Tanácsa






Partnereink:

















Médiapartnereink: