Kapcsolat

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel./Fax: +40 266 - 21 21 31
Mobil: +40 743 - 21 21 31

Kövess Minket:

Információk

A Tomcsa Sándor Színház működtetője a Pro Theatrum Alapítvány és Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Önkormányzata .

Turné: Gyergyószentmiklósi Kollokvium
 
A kisebbségben élő nemzetiségek sajátságos helyzetére építve, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az idén immár XII. alkalommal szervezi meg az 1978-ban Sepsiszentgyörgyön útjára indított színházi fesztivált. A Nemzetiségi Színházi Kollokvium célkitűzése találkozási helyet biztosítani ezen nemzetiségek színházainak, valamint teret adni a hivatásos színházak mellett a független társulatoknak is. Így, a több külföldi és belföldi előadás mellett, szakmai programokon keresztül azt is megpróbálja körüljárni, hogy mit is jelent ez a sajátságos helyzet, azaz mit jelent születni és élni egy kisebbségi közösség tagjaként.
 
 
NsZk17 FB cover
 
Ennek a fesztiválnak a keretén belül lesz látható színházunk két előadása is: Gianina Cărbunariu STOP THE TEMPO! kortárs drámájának kocsmaszínházi feldolgozása Tóth Árpád rendezésében, illetve Bernard-Marie Koltès, francia drámaíró, ROBERTO ZUCCO című szövege, melyet Zakariás Zalán állított színpadra. A STOP THE TEMPO! című előadásunk egy olyan léthelyzetet mutat fel, amelyben az elidegenedés elviselhetetlenné válik és szereplői kiútként máshol keresik a kapcsolatteremtés lehetőségét: sokkolás, pánik, káosz, majd csend. A ROBERTO ZUCCO egy másfajta elidegenített érzésvilágot jelenít meg, amelynek főszereplője a kegyetlenségbe menekül: emberöléssel próbál meg kiszabadulni a számára elviselhetetlen társadalmi korlátok szorításából. Mindkét előadás egy kortárs problémát boncolgat (az emberek közt egyre növekvő távolságot), különböző szempontokat körüljárva, miközben sugallja, hogy a megoldás bennünk van.
 
 
STOPCollageZucco face
 
 
 
Tehát, október 14-én és 16-án utazik a társulat, hogy eleget tegyen a sokszínű Kollokvium- fesztivál meghívásának, ám nemcsak előadásaival, de az „Actor’s Dzsem Session” színházi zenekar koncertjével is képviseli majd a Tomcsa Sándor Színházat.
 
Bereczki Ágota, dramaturg